Gaál István (1723 — 1768) prédikátor
Gaál István (Érsemlyén, 1723 ? — Szentes, 1768) prédikátor
Gaál István ifjúságáról keveset tudunk. A történeti forrásokból csak annyi derül ki, hogy valószínűleg 1723-ban született Érsemlyén (ma Románia), közrendű szülőktől. Alsóbb iskoláit szülőhelyén végezte, majd a Debreceni Kollégium diákja lett. 1741-ben - nyolcadikos diákként - Szikszóra ment iskolarektornak, mely tisztségét 1743-ig viselte. Hollandiába készült tanulmányútra, a leydeni egyetemre. Külföldi útja előtt, 1745-ben elvetődött Szentesre, ahol megnyerő modorával, ékesszólásával és széleskörű tudásával annyira megnyerte az egyházi elöljárók, köztük Vecseri Mihály főbíró tetszését, hogy még a városban időzése alatt megválasztották a gyülekezet papjává. A nyomaték kedvéért a város a hollandiai utazására adott neki 80, haza-jövetelére pedig 100 német forintot. A "megmarasztalás" igazi biztosítékát azonban inkább az jelentette, hogy időközben szerelembe esett Gálos Erzsikével, a Harruckern bárók nagyhatalmú tiszttartójának, Gálos Mihálynak a lányával. Egy év elteltével visszatért Hollandiából, és 1746. március 20-án elfoglalta lelkészi hivatalát. Még ugyanebben az évben - 1746. július 26-án - feleségül vette a szeretett leányt, Gálos Erzsébetet . A családi örömök után megkezdődtek a küzdelmes hétköznapok, amelyekből Gaál Istvánnak az elkövetkező 22 évben aránytalanul sok kijutott. Házasságából hét gyermeke született; közülük Gábor pap lett Körmenden, Pál rektor volt Berényben, később tanító Hódmezővásárhelyen, Dániel és István földművesek lettek, Sámuel még tanulóként elhalt, Erzsébet férjhez ment Várkonyba, Máriát pedig Dobosi István vette el.
Gaál István a legnehezebb időszakban vette át a szentesi református gyülekezet vezetését. Mária Terézia 1742-ben elrendelte a protestánsok jogállását szabályozó, 1731-ben keletkezett ún. Carolina Resolutio végrehajtását, amely többek között előírta, hogy: a katolikus hit elhagyása büntetendő, vegyes házasságok csak katolikus pap előtt köthetők, a katolikus ünnepek megtartása a protestánsoknak is kötelező, a protestáns lelkészek a katolikus főesperességek felügyelete alá helyeztetnek. Mivel Szentes lakossága a XVI. század közepétől szín református volt, az ellenreformáció felerősödéséből fakadó felekezeti súrlódások nem voltak jellemzők. Egészen 1742-ig, amikor báró Harruckern Ferenc lett Szentes földesura, aki katolikus iparosokat telepített a városba. S noha létszámuk elenyésző volt, 1746 nyarán helytartótanácsi rendelet intézkedett arról, hogy a reformátusoknak át kell adniuk az általuk használt templomot a maroknyi számú katolikusoknak. Ugyancsak ki kellett üríteniük a lelkész- és kántorlakot, valamint a fiú- és leányiskolákat. A végrehajtásra egy év haladékot kaptak.
Amikor az új egyházi épületek végre felépültek, azt hihették őseink, hogy vége kálváriájuknak. Nem így lett. Az elkövetkező években iszonyú sáskajárás pusztította el a lakosság termését, majd hólyagos- és vörös himlő vitte el a gyermekek és felnőttek igen nagy részét. 1751-ben kiöntött a Körös és a Tisza, s az egész vidék víz alá került. Két esztendőn át tutajon és dereglyéken közlekedhetett Szentes, Szarvas, Orosháza és Hódmezővásárhely lakossága. Mindezek betetőzéseként 1760. április 7-én (húsvét másnapján) tűzvész ütött ki, amelynek következtében leégett a város kétharmad része. A tűz martaléka lett az 1747-ben épült templom, paplak és iskola. (Összesen 211 ház pusztult el.)
A hatalmas pusztítást okozó tűzvészt követően a Helytartótanács 1761 februárjában engedélyt adott egy új református templom építésére, az előző évben leégett helyett. Ennél már megengedték a szilárd anyagból (tégla) való építkezést, de a belső mennyezet boltozatát deszkából kellett készíteni, a templom és a torony pedig nem épülhetett egybe.
Ő írta az egyház történetét 1759-től 64-ig.
Leírhatatlan volt a gyász, amikor híre ment a városban, hogy Gaál István 1768. január 21-én elhunyt. Még csak 45 éves volt. "Nem volt ház, amely a papon kívül a készségesen segítő jó barátot ne siratta volna benne" - jegyezte fel a kortárs. Hirtelen haláláról annyi tudható, hogy január 17-én vasárnap délután tanítást tartott a templomban. Tanítás közben annyira összezavarodott, hogy nem tudta folytatni, és ez rendkívül bántotta. Este magához kérette jó barátját, az iskolarektort, hogy együtt töltsék el a vacsorát. Igen kedvetlen volt. Midőn vacsorához ültek, egy kanál levest még megevett, de akkor hirtelen félrecsuklott a nyaka, és a szava elállt. Négy napig eszméletlen volt, nem használt semmi orvosi kísérlet; 21-én este 8 órakor meghalt.
Az oldalon felhasznált források:
Irodalom:
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/
|