Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok ^[1.]

ÉLET A XIX.SZÁZAD ELEJÉN

<<< Vissza a néprajz oldalra

GYERMEKNEVELÉS   FELNŐTTEK   ÖLTÖZKÖDÉS    HÁZAK     HÁZI ESZKÖZÖK
FOGLALATOSKODÁS    PÉNZKERESÉS    HÁZASSÁGKÖTÉS     HÁZASÉLET     TEMETÉS     ERKÖLCSI VISZONYOK

Szentes népének életéről igen érdekes és nagy értékű tudósítást birunk a XIX. század elejéről, Kiss Bálint református lelkipásztor följegyzéseiben, amelyek valósággal szemeink elé állítják az akkori Szentes népének életét, szokásait. Nem volna teljes ez a történet, ha ezeket a dolgokat ide be nem iktatnók, annál is inkább, mert ezekből az időkből egész Magyarország népéletéről hasonló terjedelmes és részletes tudósítás semmiféle könyvben nem maradt fön. Lehetőleg egész terjedelmében s eredeti szövegében adjuk ezeket a tudósitásokat a következőkben:

ÉTELEK ÉS ITALOK

A kenyér volt a legközönségesebb eledel. Jó búza termett a határban, számos gazdasszony nagyon jó kenyeret sütött, de természetesen olyanok is akadtak, akik a világ legjobb búzájából is nyomorult kenyeret készítettek. A kenyér mellett volt a kalács, a túrós lepény. Lepényt szombatonként mindig sütöttek a jó gazdaasszonyok munkásaiknak. A bélés, amelyet úgyszerettek meg a XIX. század elején enni, ha a zsir,- vagy a vaj kicsordult belőle. A kenyér mellett a cselédek és napszámosok közönséges eledele volt a tarhonya, amit nyáron köbölszámra készítettek az asszonyok.

A szalonna sütést és. a kása főzést vesztegetésnak tartották; Ez utóbbit azért, mert a kásához több zsir kell, mint a tarhonyához. Néha ételt is főztek a cselédeknek: káposztát, répát, babot sertéshússal, nyáron kaszáslével avas füstölt húst, vagy pedig csípedett tésztát marhahússal. Elcsúszott a döglőfélben megölt jószág húsa is.

Télen sertéshús, pulyka, tyúk, lúdhús, tavaszszal a csirke, bárány, hál, nyáron marhahús, ősszel pedig az ürü és a vén anyajuhok voltak a szokott húsbéli eledelek. Ezeket azután sokféleképen készítették el. Nevezetesen a csirkét zöld borsóval, kalarábbal, tejfeles paprikás lével, egressel: ezenkívül sülve vagy kirántva. A bárányt tárkonynyal, püszkével, vagy pedig sülve salátával. Az ürü vagy juhhúst bográcsba főzve, vagy sütve. A marhahúst gulyásosan, vagy főzve sóska, cseresznye, meggy, alma mártással, télen ecetes tormával, néha meg is sütötték. A sertéshúst sülve, főve, ecettel, babbal, káposztával, tésztával ették.

Egyféle   étellel  rendszerint  megelégedtek,  ha két-három féle étel volt, azt lakodalomnak tartották. Mikor ettek, még a mezőben is, levették kalapjukat, sipkájukat. A szokott evőeszközök voltak: a kés, villa, kanál. Tányérra kevés szükségük volt. A levet kimártogatták, kanalazták, a húst vagy villával vették ki, vagy pedig hüvelykujjukkal a kés hegyéhez szorítva csípték ki a tálból s csupán a körmük közé fogva ették meg. A csontot az asztalra rakták le s azután, a kenyérhajjal és más hulladékkal összerázván, a kutyáknak adták.

Rendes italuk a kurca. vagy a kút vize volt. A vizet a leányok, fekete korsóikat karjukra, öltve szokták a házhoz hordani. Bort, sört. pálinkát csak akkor ittak, mikor benne módjuk volt, orvosságul, időtöltésül, vagy a "maguk megvidámitásáúl."

Szöllő elég sok volt a szentesi határban, de bor kevés termett, melynek az lehetett oka. hogy a víz a földben mélyen van, nem trágyázódott a szöllő, rosszul mivelődött, kivált a metszést értelmetlenül végezték sokan. A jégeső és a dér is sokszor el szokta pusztítani. A XVIII. században kevés pince volt Szentesen. A református egyház félszázadon át tartott szöllőt, de pincéje mégsem volt. Igyekeztek is a gazdák, hogy a boruk a tél folyamán elfogyjon, nehogy nyáron rájuk ecetesedjék. Leginkább veres bort csináltak, de Kiss Bálint lelkész megtanította őket arra. hogy ha a szőlőt mindjárt leszedés után kitapossák, akkor fehér és siller boruk lesz. A tanítás használt és már a XIX. század elejétől kezdve csináltak a vörös bor mellett fehér és siller bort is.

Ősszel mikor a bor kiforrott, télen disznótorok és lakodalmak alkalmával s nyáron, mikor a napszámosokat vitték ki a munkára, lehetett részeg embereket látni, de egyébkor ritkán. Az asszonyok között is találkoztak minden esztendőben ketten-hárman, akik a bor- és pálinkaivás nyavalyájáról voltak ismeretesek, de legtöbb asszony sohasem ivott bort. A leányok épen nem ittak, mert a leányok részéről a brivást a megromlott erkölcs jelének tartották. ^[2.]

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
[2.] Sima László - Szentes város története (1914) XXIV. fej. 384-414 old.

Kép:
[1.] Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok - forrás: internet