Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok ^[1.]

ÉLET A XIX.SZÁZAD ELEJÉN

<<< Vissza a néprajz oldalra

GYERMEKNEVELÉS   FELNŐTTEK   ÖLTÖZKÖDÉS    HÁZAK     HÁZI ESZKÖZÖK     ÉTELEK ÉS ITALOK    
FOGLALATOSKODÁS    PÉNZKERESÉS    HÁZASÉLET     TEMETÉS     ERKÖLCSI VISZONYOK

Szentes népének életéről igen érdekes és nagy értékű tudósítást birunk a XIX. század elejéről, Kiss Bálint református lelkipásztor följegyzéseiben, amelyek valósággal szemeink elé állítják az akkori Szentes népének életét, szokásait. Nem volna teljes ez a történet, ha ezeket a dolgokat ide be nem iktatnók, annál is inkább, mert ezekből az időkből egész Magyarország népéletéről hasonló terjedelmes és részletes tudósítás semmiféle könyvben nem maradt fön. Lehetőleg egész terjedelmében s eredeti szövegében adjuk ezeket a tudósitásokat a következőkben:

HÁZASSÁGKÖTÉS

Mikor a házasulandó ifjú (vagy özvegy ember) kinézte szüleivel, vagy atyjafiaival egyetértve azt, akit feleségül kivan megnyerni, elsőben útnak indították a gyalogos sátánt, aki valami ügyes asszonynép volt. Ez aztán megtudakolta, hogy volna-e hajlandóság a szülőkben leányukat férjhez adni a nősülni szándékozóhoz. Ha a válasz biztató volt, akkor a férfi násznagyával együtt elment megkérni. Ilyenkor a leányos háznál két-három napi gondolkozás időt kértek, melynek leteltével megizenték, hogy adják-e a leányt vagy nem.

Ha adták, kitűzték a napot a kézfogásra, amelyen jegyet váltottak. Ilyenkor a férfi adott néhány forintot, a leány pedig egy pár keszkendőt. A kézfogó után fölmentek a paphoz beiratkozni. A pap ilyenkor megtudakolta, hogy a szülők megegyeztek-e fiaik házasságában, nem erőltették-e a leányt? Szeretik-e egymást? Mennyi idősek? Nincsen-e köztük olyan közeli atyafiság, amely a házasságot meggátolná? Szentesi születésűek-e? Ha nem, van-e keresztlevelük? Vagy özvegységről szóló bizonyítványuk? Volt-e a legény katona? Ha volt, akkor az obsitot is be kellett mutatni.

Mindezek után intette a pap a házasulandó feleket, hogy a kihirdetés ideje alatt jól gondolják meg szándékukat és ha valamelyik félnek a másik nem tetszik, amig a kihirdetés tart, szabadon lemondhat a házasságról.

A háromszori kihirdetés három vasárnapon, vagy ünnepnapon, néha kivált idősebb özvegyekre nézve télen szerdán vagy pénteken, amidőn a szentirás magyarázatára sokan jártak föl a templomba, esett meg. A kihirdetés után a házasulandók násznagyukkal és valamelyik atyjafiukkal fölmentek a paphoz az úgynevezett cenzúrára. Ott azután a pap megkérdezte elsőben a násznagyot, azután a házasulandókat, hogy a hirdetés ideje alatt nem fordúlt-e elő valami olyan dolog, mely az egybekelést megakadályozhatná. Azután kikérdezte őket vallásuk tanaiból, intette a jó erkölcsre, kegyes és békességes életre.

Másnap, amely rendesen szerdán volt, a reggeli istenitiszteletre felmentek a házasulandók násznagyaikkal, násznépestől a templomba, ott az istenitisztelet végeztével az úrasztala elé állottak s a lelkész, tanitóbeszéd és imádság után, megeskette őket és áldást mondott rájuk.

A templomból a leány, valamint a legény is kíséretükkel együtt szüleik házába mentek. A legény azután násznépével, gyalog vagy kocsin, elment a leányért. A násznagy itt hosszas, cikornyás beszéddel kikérte a leányt, a másik násznagy pedig hasonló beszéddel kiadta. Ezután a legény a leány szüleinek megköszönte, hogy leányukat neki adták, Ezek áldást mondtak a fiatalokra és elbocsájtották őket. Ez a szokás azonban 1807-ben eltörlődött, mert ez a leányos házhoz való menetel jó útban veszedelmes, rossz útban pedig alkalmatlan volt. Puskáztak, pernyével megtöltött fazekakat hajigáltak a lovak elé amely miatt azok sokszor megvadulván, feldöntötték és összetörték a kocsit. Ez időtől fogva az esküvőről egyenesen a legényesházhoz vitték a leányt.

A lakodalom a tehetősebb házaknál két-három napig tartott, a szegényebbeknél egy este. Ezeknél dudás, vagy tekerős muzsikált, emezeknél cigánylegények. Trombita? még a század tiz első évében nem volt szokásban. Nevezetes muzsikások voltak ez időszakban: Hibás Pista, Malkócs Laci és ennek fia és különösen unokája Gyuri, aki mindenfele hangszeren tudott játszani, Farkas István és Csonka Pál. Legkiválóbb tekerős volt: Gerecz János. Amelyik gazda zenészt nem fogadott, ott  a gazdát és a násznagyot fütyültették, dalóltatták a rekedtségig. Ha nem akartak, megcsipkedték az asszonyok. A nevezetesebb lakodalmi   ételek ezek voltak:

1. Csiga leves. (Drága étel volt ez, - jegyzi meg Kiss Bálint tiszteletes, — Vida Mihálynál pl. a csigacsináló asszonyok   lakodalom előtt való héten hat akó bort ittak meg.)
2. Hús, tormával, vagy más mártással.
3. Töltött káposzta, rajta kolbász.
4. Malachús, mézes mazsolás lével.
5. Marhaláb,  savanyú lével, melyben zsírban sütött, kockára vágott kenyér és sok vereshagyma
volt.
6. Hurka rizskásával és tüdővel megtöltve és pacal tejfeles lével.
7. Aprójószág szárnya, nyaka, apróléka valami édes lével.
8. Ezek után jöttek a sültek: marha, sertés, lúd, pulyka, kappan, bárány, nyúl olyan bőséggel, hogy ezekkel is megelégedhetett volna tisztességgel a lakodalmi nép.
9. Berekesztette mindezeket a sok kalács, rétes, perec, gyümölcs.
S mindezekre itták azután a tengernyi  bort.

Az asztaloknál, szép  renddel, az ifjúság szolgált föl. Közöttük voltak elosztva a vendégek, kiket is kötelesek voltak  meghivni és mikor  hazamentek, elkísérni.

Ebéd alatt húzták a muzsikások a Rákóczi nótáját, majd a Darvakét, majd ismét más szomorú és víg nótákat. És amikor a vendégek, a gazda és az új házasok egészségére ittak nagy gyorsasággal és lármával tust húztak.

A násznagyok vigyáztak a rendre. Táncmestereket tettek, akiknek meg arra kellett vigyázni, hogy egyszerre nagyon sokan ne táncoljanak, hogy egy leány, vagy asszony se maradjon ki a táncból, nehogy azok elszomorodva menjenek haza, Az ifjak hajadonfővel táncoltak. De egy ingre vetkezni nem volt szabad, hanem csendes vidámsággal kellett mulatni.

Aki megrészegedett s lármázott vagy káromkodott, azt a násznagy a lakodalomból, kivezette, vagy áristomba tetette. Az áristom, az 1779 évi református presbiteriumi végzés szerint, valamely élőre kiszellőztetett és szalmával meghintett verem volt. Ebbe dobták a részeg garázdálkodót. Ha ez nern volt, a sertésólba zárták.

Mihelyt látta a násznagy, hogy a bortól heveskedő ifjak és mások az illendőség határát kezdik átlépni, a gerendán láncot vettetett keresztül és ha valamelyik hibázott, kiáltott a vőfélynek: „Csördits láncot!" Ez volt a jeladás arra, hogy mindenki vigyázzon magára, ha nem akar áristomba kerülni.

Az idősebb férfiak az asztal körül, amely sülttel, kaláccsal, borral volt megrakva, beszélgettek és iddogáltak, vagy pedig a kamrába húzódtak ki pipálni.

A lakodalom utolsó napján meghívták a menyasszony szüleit és atyafiait is ezt nevezték kárlátónak. ^[2.]
 

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
[2.] Sima László - Szentes város története (1914) XXIV. fej. 384-414 old.

Kép:
[1.] Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok - forrás: internet