Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok ^[1.]

ÉLET A XIX.SZÁZAD ELEJÉN

<<< Vissza a néprajz oldalra

GYERMEKNEVELÉS    FELNŐTTEK   ÖLTÖZKÖDÉS    HÁZAK     HÁZI ESZKÖZÖK     ÉTELEK ÉS ITALOK    
FOGLALATOSKODÁS    PÉNZKERESÉS    HÁZASSÁGKÖTÉS     HÁZASÉLET    ERKÖLCSI VISZONYOK

Szentes népének életéről igen érdekes és nagy értékű tudósítást birunk a XIX. század elejéről, Kiss Bálint református lelkipásztor följegyzéseiben, amelyek valósággal szemeink elé állítják az akkori Szentes népének életét, szokásait. Nem volna teljes ez a történet, ha ezeket a dolgokat ide be nem iktatnók, annál is inkább, mert ezekből az időkből egész Magyarország népéletéről hasonló terjedelmes és részletes tudósítás semmiféle könyvben nem maradt fön. Lehetőleg egész terjedelmében s eredeti szövegében adjuk ezeket a tudósitásokat a következőkben:

TEMETÉS

A halottak eltemetésének rendje a következő volt: A halottat bejelentette a bejáró, a funerátor, ha énekszóval temették a rektornak, ha prédikációval a lelkésznek is. A rektor beirta a nevét a halottak lajstromába, beirta a halál és temetés idejét és betegségét. Előbb 24, azután 48 óra előtt a khirurgus (orvos, sebész) vizsgálata nélkül nem volt szabad senkit eltemetni, ha csak a halott meg nem indult és nagyon szagos nem volt.

A bejelentéskor hirt adtak a harangozóknak is, akik a reggeli istentisztelet után harangszó által adtak jelt a halottról. Az asszonyoknak kétszer, a férfiaknak háromszor csendítettek, azután az énekes halottnak egy, a prédikációs halottnak minden harangot meghúztak. A prédikációs halottat a templomban is kihirdették, hogy temetése mikor lesz s hogy a halotti tanítást a templomban avagy a házban tartják-e? A harangokat mindazáltal szabad volt meghúzatni az énekes halottnak is, ha a szokott 3 frt fizetést letették.

Mikor eljött a temetés ideje, amely délelőtt 10, délután 3 órakor szokott lenni, harangszóval hírt adtak a temetésről. A prédikációs halotthoz a lelkész, a kántor egy preceptorral és 7—8 gyerekkel elment a halottasházhoz. Ott, mikor a testet kihozták, a gyermekek énekeltek egy verset, a kántor pedig 5—6-ot. A lelkipásztor a vasárnapi istenitiszteletnek rendje szerint végezte a temetést. A tanítás után elolvasta a beadott írásból a megholt életének leírását, rokonainak nevét, betegségét, halálát, azután áldást mondott, a megholtnak nyugodalmat kívánt s az eklézsia kebeléből elbocsátotta békességgel.

A halottat a temetőbe a prédikátor nem volt köteles kikisérni, ha azonban jó ismerőssé volt a halott, vagy valamely nevezetes ember, tetszése szerint kikisérte.

Mig a halottat a temetőbe vitték a kántor és a gyerekek énekeltek s mikor elhelyezték a sírban szintén énekeltek.
A prédikáció, ha az idő alkalmas volt a ház udvarán tartatott, ha azonban eső, sár, vagy fergeteg volt a templomban prédikálták a halottat s a koporsó a templom közepén helyeztetett el, ahol a gyászoló felek körül állottak.

A fejfára felmetszették a megholt nevét, halálának esztendejét ilyen formán : „Itt nyugszik Istenben boldogult N. N. 1810". A tehetősebbek vastag fából készített fejfajára epitáfiumot szegeztek, de ez ritkán maradt épségben. A pajkos gyerekek, de igen gyakran az irigyek is, leszaggatták azt. Ezért meg is szűnt ez a szokás és csak a vastag fejfára vésték, amit akartak.

A temetés után a halotti torra gyűltek össze a rokonok és jó ismerőseik. Ezidőben ez a szokás kezdett a divatból kimenni, miután a halotti torokon sokan megrészegedvén botrányt okoztak

A temetéseken az atyafiak és a közeli rokonok megjelentek, de ezt sokan csak szokásból cselekedték. Ha tehetősebb ember halt meg, akkor bámulni, újságot látni sokan összecsődűltek, milyen a koporsó, hogyan viselik magukat a gyászolók? Ha szegény ember halt meg, bizony alig volt valaki, aki utolsó útjára elkísérje. ^[2.]
 

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
[2.] Sima László - Szentes város története (1914) XXIV. fej. 384-414 old.

Kép:
[1.] Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok - forrás: internet