Rózsa Gábor (Szeged, 1944 — Szeged, 2006) mérnök, muzeologus

Szegeden született 1944. június 24-én, a Tisza-parti klinika légoltalmi pincéjében. Baljós napok jártak: bombázások, hidak robbantása, katonai megszállás. Édesapja Rózsa Lajos tanár, a vasutasképző iskola nevelője, valamint a Radnóti Gimnázium és más középiskolák óraadó matematika tanára; édesanyja Szépfalusi Mária, előbb pénztáros egy textilkereskedőnél, majd titkárnő az erdészeti hivatalnál. Egyedüli gyermekként cseperedett fel egy Fodor-telepi kertes házban. Elemi iskoláit a Domokos Rendi Nővéreknél kezdte, a felsővárosi Dózsa György Általános Iskolában folytatta, majd a főiskolai gyakorlóiskolában fejezte be. A Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. A pályaválasztás nehezen ment, sok mindent kipróbált. "Voltam biciklista, vízilabdás, figuráns, barlangász, sziklamászó, tájfutó, brácsás és kórista. Egy időben volt vonósnégyesem is, de mégis "csak" mérnökként végeztem." - írta egy későbbi visszaemlékezésében.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett okleveles földmérő mérnöki diplomát. Utóbb automatizálási, távérzékelési és erőforrás kutató szakmérnöki okleveleket is nyert. 1965-ben az olajiparban helyezkedett el; 1982-ig csoportvezető mérnökként kutatta az alföldi olajmezőket. Rendkívüli terepismerete révén került kapcsolatba a szegedi Móra Ferenc Múzeummal, közelebbről Trogmayer Ottó igazgató-régésszel, majd pedig Vörös Gabriella pályakezdő régésszel, későbbi szerelmével. 1977-től rendszeresen részt vett a lelőhelyek felkutatásában, a halmok (kurgánok) légi-fotózásában. Trogmayer megyei igazgató igyekezett megszerezni a tehetséges fiatal mérnököt, ezért 1982-ben felkérte, hogy pályázza meg az üresen álló szentesi múzeumigazgatói állást. Ez megtörtént, Gábor pályázata azonban különböző okok miatt nem nyert.

Egy év elteltével Vörös Gabi pályázott, sikeresen. 1983 tavaszán munkába állt Szentesen a Vörös-Rózsa páros (ahogyan a városban nevezték őket), és bátran kijelenthető, hogy új időszámítás kezdődött a múzeumi, helyismereti és közművelődési élet területén. Egymást érték az addig éveken át szünetelő múzeumi rendezvények, kiállítások, tudományos ülésszakok. Gabi és Gábor újabb és újabb ötletekkel állt elő mozgásba hozva a társintézményeket is, köztük a levéltárat. Gazdag tematikájú, érdeklődést keltő rendezvényeik által szoros kapcsolatot alakítottak ki az iskolákkal, művészeti csoportokkal, az egyes lakosokkal. Egyszóval, néhány év alatt érzékelhetően felpezsdítették Szentes kulturális életét. Persze - rendes magyar szokás szerint - akadtak irigyeik, piszkálódók, gonoszkodók, akik hol nyíltan, hogy alattomban áskálódtak a "gyüttmöntek" ellen. Ez fájt nekik, joggal. Mi azzal vigasztaltuk őket, hogy akárki akármit mond, hosszú évtizedek után Ti mutattátok fel a szentesieknek Szentes valódi értékeit! És ez teljes mértékben megfelelt a valóságnak!

Gábor első komoly, hiánypótló szakmai munkája a Csongrád megyei közgyűjteményekben (múzeumok, levéltárak) található korai kéziratos térképek számbavétele és darabszintű leírása volt. Majd következtek a szomszédos megyék térképeinek leírásai, ill. mikrofilmezése. Ez sok-sok ezer térképszelvény elemzését jelentette, mérnöki szakértelemmel és precizitással leírva. (Bölcsészi diplomával ez nem ment volna!) Ha mást nem csinált volna, már ezzel maradandót alkotott! Utóbb hasonló munkát végzett a régi tervdokumentációk leírásával.

Persze nem érte be a térképek leírásával. A legrégebbi, legszebb kéziratos térképekről (Gibba Antal, Vertics József, Schéner György abroszairól) érdekfeszítő előadásokat tartott, ragyogó stílusban. Előadásainak anyagát többnyire írásban is publikálta. A "térképészet" mellett egyre inkább beleásta magát Szentes és a környékbeli települések helytörténetébe. Különösen izgatták a helyben alkotó tehetséges képzőművészek, akik az évtizedek során feledésbe merültek, így: Drahos István grafikusművész, Jakó Géza keramikus, Koncz Antal szobrászművész, Nagy Árpád grafikusművész, stb. Korszakos előadást tartott Koszta kisajátítása címen, több száz diával illusztrálva állításait. Látványos kiállítást rendezett Hegedűs Lászlónak, ifj. Kiss Bálintnak, Miháltz Pálnak, Csúcs Ferencnek és hosszan folytathatnám a sort. Itt kell említést tenni videós interjúiról a még élő helyi kortársművészekkel. A városban alkotó festőket, szobrászokat, fafaragókat, iparművészeket. felkereste műtermeikben, és többórás riportokat készített velük. 1986 és 1996 között közel 80 szalagnyi felvételt készített, kb. 200 órányi műsoridővel. A felvételen szereplők többsége azóta elhunyt, tehát pótolhatatlan képi- és hangzógyűjteményről van szó.

Amint utaltam rá, több közös (múzeum-levéltár) kiállítást rendeztünk, amelyek mindig nagy sikert arattak. Ezek közül a legemlékezetesebbek: Szentes város XIX. századi geometrái (1988), Széchenyi-emlékek Szentesen (1991), Díszpolgárunk, Kossuth Lajos (1992), Petőfi Sándor Iskolamúzeum (1994), Chartographia Szentesiense (2002). Sok egyéb rendezvényben oda-vissza támogattuk egymást, majd húsz éven át. Másokkal ellentétben én jól tudtam Gáborral együtt dolgozni. Nem állítom, hogy időnként nem voltak szakmai súrlódásaink, de azokat egy hideg sör mellett minden alkalommal sikerült elsimítanunk. A sikeres együttműködés kulcsa az lehetett, hogy szakmailag kölcsönösen respektáltuk egymást, és nem a rivalizáláson volt a hangsúly, hanem a sikeres együttműködésen. Ennek megteremtésében Vörös Gabi folyamatosan közreműködött, ezáltal a két intézmény kapcsolata példaszerű, baráti volt.

Gábor rengeteget írt, publikált. Hosszabb-rövidebb tanulmányai mérnöki és múzeumi szakfolyóiratokban, évkönyvekben, helytörténeti kiadványokban jelentek meg, és éveken át ő töltötte meg cikkekkel a Szentesi Élet helytörténeti rovatát. Önálló kötetként megjelent legjelentősebb munkái: Száz éves Szentes vasútja - 1887 (1987), Egy elfelejtett szentesi keramikus: Jakó Géza (1886-1943) (Katona Imrével, 1988), Széchenyi István tiszavölgyi működésének hatása Szentes váltságos város geometráinak működésére (1991), A szentes-hódmezővásárhelyi gőzvontatású helyiérdekű vasút építése és üzeme (1893-1949) (1993), Építészeti emlékek, emlékhelyek (Ki kicsoda és városismertető, szerk.: Bodrits István, 1996), Szentes. Városismertető album - Koszta József Múzeum (1998), Fridrich Album(2001).

Szentesen Ő valósította meg (valószínűleg a megyében egyedüliként) a múzeumon kívüli, kihelyezett állandó kiállítások egész sorát, így: A szentesi huszárok c. (helyi laktanya), A város zenei múltja (helyi zeneiskola), Az iskolaépítő Zolnay család (helyi gimnázium), Iskolatörténeti folyosótárlat (Petőfi S. Ált. Isk.), "Krupli bácsi mozija" - Tudományos mozgószínház (helyi mozi), A Szamár Delelő csárda (Delelő Kisvendéglő). A két legjelentősebb, országos hírű vállalkozása e téren a Péter Pál Polgárház Múzeum és a Fridrich-fényirda rekonstrukciós kiállítóhelyek megvalósítása. Mindkét rangos kiállítóhely létrejötte Rózsa Gábor küzdelmeinek eredménye. A Péter-házban megrendezett "pincetárlatok" fogalommá váltak. (Csak remélni tudjuk, hogy a jelen felfordult világban nem lesznek végleg az enyészeté!)

Vörös Gabi és Gábor nagy hangsúlyt fektettek a közösségi, társasági élet megteremetésére, ápolására. Szentesre kerülésük után, hamarosan életre keltették az 1970-ben alakult, de csak papíron létező Csallány Gábor Múzeum Baráti Kört. Színvonalas rendezvényekkel sikerült kialakítaniuk egy masszív támogatói csoportot, amelynek tagjai az átlagosnál szorosabban kötődtek a múzeumhoz, annak munkájához. Rózsa Gábor egyéb társulásokkal is próbálkozott: például a 90-es években megalakított Zalotay Asztaltársasággal, vagy a helyi képzőművészeket tömörítő Szépmíves Céh létrehozásával, amelynek atyamesterévé Csúcs Ferenc szobrászművészt választották.

Szintén Gábor volt a motorja, lelke az emléktáblák elhelyezésének, noha nagy szerényen mindig a Csallány Gábor Múzeum Baráti Kört tüntette fel kezdeményezőnek. A nem kis időráfordítással, türelemmel és fáradtsággal járó szakmai előkészítő munkát, hivatali levelezést, az emléktáblák elkészíttetését magára vállalta, és addig kilincselt, cikkezett, olykor veszekedett, amíg meg nem valósult a kitűzött cél. A teljesség igénye nélkül, így lett emléktáblája Drahos István exlibrisművésznek (1985), Farkas Sándor múzeumalapító-régésznek (1987), Zalotay Elemér régésznek (1994); és így vált emlékhellyé a szentesi és kunszentmártoni vasútállomás (1987), a szentesi, mártélyi és vásárhelyi vasútállomás (1993), a Sáphalom Szentes és Szegvár határában (2002).

Csak vázlatát adhattam Rózsa Gábor szerteágazó tevékenységének. A levéltári kézirattárban két teli doboz vár a jövő kutatójára, biográfusára, aki behatóbban, teljességre törekvően megkísérli majd feltárni e megkésett polihisztor, "kisvárosi zseni" munkásságát. ^[1.]
 

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
[0.] Labádi Lajos: rRózsa Gábor

Kép:
Rózsa Gábor arcképe - forrás: internet