Fotó: Lantos Imre - térkép: google

Épült: 1901-1902
Stílus: Eklektikus
Tervező: Csordacsics Ferenc
Építész: Lábos Gyula és Zárics Milán
Cím: Sína Ferenc u. 44-58.

Leírás: Szentesen az intézményes betegápolás az 1870-es évekre alakult ki. Korai előzményeinek tekinthetők a 18. század első felétől működő egyházi fönntartású ispotályok, de ezek inkább a szegényellátást szolgálták. Nagyobb járványok idején működtek ideiglenes járványkórházak, ezek azonban a kór elmúltával megszűntek. A városi elöljáróság 1837-től kezdte közügynek tekinteni az egészségügyet. Ettől kezdve mind gyakrabban fölmerült városi közkórház létesítésének szükségessége. 1849-ben egy katonai és egy polgári kórházat is fölállítottak, de ezek is csak ideiglenesen működtek. Az állandó kórház megvalósítása Pollák Sándorhoz (1828–1905) fűződik. 1869-ben választották városi főorvossá, tisztségét 24 éven keresztül viselte, hosszú időre meghatározva Szentes egészségügyi ellátásának fejlődését. Kezdeményezésére a városi képviselő-testület 1872-ben hozott határozatot városi közkórház fölállításáról. A munkálatokat meggyorsította az 1873 májusában kiütött kolerajárvány, melynek megfékezése szintén Pollák doktor nevéhez fűződik. A csaknem ezer halott bizonyította, hogy nem szabad tovább halogatni a városi kórház megszervezését. Pollák fáradozásainak köszönhetően az új intézmény 1873 novemberében megkezdte működését. A mindössze 10 beteg befogadására alkalmas kis kórház a mai kórház telkén állt; korábban tisztilaknak használták. Az 1875-ben életbe léptetett kórházi szabályrendelet kimondta, hogy a városi közkórház egyedüli és kizárólagos célja a betegek gyógyítása és ápolása, vagyis a szegényügyet elválasztotta az egészségügytől.

A szerény létesítmény forgalma évről évre növekedett: 1884-ben 72, 1888-ban 160, 1890-ben 233 beteget ápoltak. A növekvő szükségletek kielégítésére 1889-ben kibővítették a kórházat, ezáltal 6 kórterem kialakítása és 22 ágy elhelyezése vált lehetővé. 1893-ban újabb bővítés következett, melynek köszönhetően az ágyak száma 50-re szaporodott. Egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy a város nem képes a növekvő igények terheit viselni, ezért 1895-ben fölajánlotta intézményét a vármegyének. „Nevezett város közönsége hajlandónak nyilatkozott arra, hogy a tulajdonában lévő magánkórházat a vármegyének közkórházzá fejlesztése céljából átengedi” – írta a polgármester Csongrád megye alispánjának. A millenniumi hangulatban a vármegye elfogadta a fölajánlást, sőt 1896-ban új kórház terveinek elkészítését is megrendelte Csordacsics Ferenc nagyváradi építésztől. A tervek minisztériumi jóváhagyása a többszöri módosítások miatt éveken áthúzódott. Végre 1900 őszén leérkeztek a megyéhez. A vármegyei közgyűlés október 31-én szintén jóváhagyta a terveket, s utasította az alispánt a szükséges teendők megtételére. A kórház átruházási okmányait az év és egyben az évszázad utolsó napján – 1900. december 31-én éjfélkor – írták alá, így a városi kórház a századforduló pillanatában a vármegye tulajdona lett.

Az új vármegyei kórház építésére kiírt pályázatra 19 ajánlat érkezett, amelyek elbírálására 1901. január közepén került sor. Az alispán a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Lábos Gyula és Zárics Milán szabadkai társvállalkozókkal megkötötte a szerződést. Az építkezés azonban nem kezdődhetett el, mivel a helyi iparosok formai okokra hivatkozva óvást emeltek a szerződés ellen. A megyei közgyűlés megerősítette az alispán által kötött szerződést, a panaszosokat, pedig elutasította. Az iparosok föllebbezést nyújtottak be a belügyminiszternek. A miniszter szintén elutasította a szentesi vállalkozók kifogásait. A kényszerszünet miatt az építkezés csak július folyamán kezdődhetett meg, és így átnyúlt a következő évre. A korabeli leírás szerint az 1902-ben elkészült főépület: „Emeletes, főtengelye észak–déli irányú. Mindkét végén egy-egy szárnyépület van, középen lépcsőház. Nagyjából négy egyenlő részre oszlik, minden résznek megvan a maga fürdőszobája, klozetje és a többi résztől szélfogó ajtóval van elkülönítve. A déli szárnyban van külön lépcsőházzal 8 ágyas elkülönítő osztály a kórházban előforduló ragályos betegek részére. A földszinten műtőhelyiség, északra néző ablakkal. Minden helyiségben Maidinger-rendszerű kályha. A padozat hajópadló, ajtók, ablakok barnára festve. A főépület északi szárnya alatt mosókonyha van. A főbejárat a Kurcaparti (ma Sima Ferenc) utcára nyílik.” A főbejárat rövid folyosóján vörös márványtáblát helyeztek el, amelyen megörökítették a főispán, az alispán, a tervező és a kivitelező vállalkozó nevét, valamint az építés dátumát.

Néhány évvel később szükségessé vált a kórház kibővítése. Ehhez a vármegye 1909-ben megvásárolta a főépület mögötti, Kurcán túli, mintegy 9000 négyszögöl területet. A bővítést pavilonrendszerben képzelték el. Elsőként tüdőszanatóriumot, járványkórházat és elmebetegosztályt kívántak létesíteni. A tüdőbeteg- és elmebeteg-pavilonok 1913-ban elkészültek, de utóbb bővítésre szorultak. 1927-ben újabb pavilonok és egyéb kiszolgáló épületek létesültek, 1932-ben pedig felújították a régebbi építményeket. Ezekkel párhuzamosan parkosították a területet, japánkerttel és pagodákkal. ^[1]

A KÓRHÁZ TERÜLETÉN TALÁLHATÓ SZOBROK ÉS EMLÉKTÁBLÁK

----

Az oldalon felhasznált források

Irodalom:
[1] http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Szentes3.html

Térkép:
https://maps.google.hu

Kép:
© Lantos Imre
Vármegyei kórház régi képeslapon - forrás: internet