Az ország sok más településhez hasonlóan, a török hódoltság megszűnése után Szentesen is felgyorsult az elmenekült családok visszavándorlása, új családok betelepülése. Városunk fejlődésére meghatározó körülményként hatott, hogy az 1716-1718 között folyó délvidéki török hadjárat idején Harruckern János György értelmezési főbiztos Szentest tette a császári hadak élelmezésének központjává. A lakosság anyagilag gyorsan gyarapodott, hisz szinte minden terményét könnyen értékesíthette. Utóbb Harruckern - érdemei elismeréseként és a kincstár tartozásai fejében - jelentős birtokokat kapott Békés és Csongrád vármegyék területén. Tulajdonába került Szentes is. Az új földesúr legfőbb törekvése a vidék benépesítésére irányult. Ennek érdekében a visszaszállingózó, szökött vagy telepített jobbágyokat jelentős kedvezményekben részesítette: állami adójukat megelőlegezte, földesúri szolgálmányaikat több évre teljesen elengedte, az egyházi tizedet megváltotta. A régi lakosok és az új telepesek "szabadmenetelűek" lettek, akik földesúri tartozásaikat nem természetben, hanem szerződés alapján készpénzben, taksában rótták le.

A kedvező feltételeknek köszönhetően a lakosság létszáma folyamatosan növekedett. Míg az 1715. évi országos adóösszeíráskor Szentesen összesen 230 családot vettek jegyzékbe (ebből 121 jobbágy, 58 házas zsellér és 51 házatlan zsellér család volt), addig 1759-ben már 794 családfőt írtak öszsze (ebből 559 jobbágy, 199 zsellér, 36 iparos), vagyis a település összes népessége közel fél évszázad alatt kb. 1400 főről 5000 főre nőtt.

Mária Terézia úrbéres rendelete után (1767) a szentesi jobbágyok helyzete nem javult, inkább szigorodott. A terheket növelő intézkedések már a gróf Károlyi család nevéhez fűződtek, akik a Harruckernek férfiágának kihalása után, házasságkötés révén lettek a város földesurai. Az 1790-es évek végétől az uradalom minden korábbinál nagyobb és kedvezőtlenebb szolgáltatásokat követelt, s számos addig pénzben megváltott szolgáltatást természetben hajtott be. A feudális jogra és az urbáriumra hivatkozva igyekezett kiterjeszteni befolyását a város belső életének minden lehetséges területére.

A lakosok szabadulni akartak az úrbéres nyűgöktől, még akkor is, ha az sokba kerülne. Az országos események kedveztek e törekvéseknek, s a földesurak részéről sem mutatkozott merev ellenállás.

Az 1832/36. évi országgyűlésen a liberális nemesség reformprogramjának egyik sarokkövét épp a jobbágyfelszabadítás ügye képezte. A rendek első lépésként a jobbágytelkek haszonvételét akarták a jobbágy szabad rendelkezésére bocsátani, s ebből kiindulva megvalósítani a polgári átalakulás legalapvetőbb feltételét: a jobbágy "bírhatási jogának" kimondását és a jobbágyfelszabadítást önkéntes örökváltság útján. A szabad polgári tulajdon örökváltság útján való megteremtését Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése is támogatta. A Károlyi grófok számoltak azzal, hogy az örökváltsági törvény rövid időn belül megszületik, s az várhatóan szabályozni fogja a megváltás módozatait, illetve a megváltási összeget is. Érdekükben állott tehát, hogy az örökváltság megkötésével megelőzzék a törvényt, amely vélhetően lehetetlenné tenné a tetszés szerinti feltételek megállapítását.
A szentesiek előtt tehát felcsillant a reális és közeli lehetőség, hogy az örökös megváltás terheit vállalva, a "jobbágyközségből" polgárvárossá, módosabb lakói pedig alávetett jobbágyokból szabad birtokkal ren-delkező parasztpolgárokká váljanak.

Szentes anyagi és társadalmi viszonyainak főbb mutatói ezekben az években: a lakosok száma megközelítette a 18 000 főt, a családok száma 2977 (ebből 606 jobbágy, 1013 házas zsellér, 941 házatlan zsellér, 384 iparos, 33 kereskedő). A házak száma 2301; malmok száma 81 (ebből 44 szárazmalom, 31 vízimalom, 2 szélmalom és 4 olajmalom). Állatállomány: 4535 szarvasmarha, 1997 ló, 464 sertés, 32 664 juh.

Az örökváltság ügyében 1835 februárjában megkezdődtek a tárgyalások. A várost Boros Sámuel jegyző képviselte, aki már számos jogi ügyletben járt el eredményesen. Féléves alkudozás után megérkezett gróf Károlyi Lajos értesítése, amelyben tudatta, hogy "a méltóságos grófi nemzetség ezen jobbágyközséget kifogás nélkül való, teljes kiváltságra kívánja bocsátani". A pénzbeli kérdések tisztázása után, 1836. január 10-én a földesurak megbízottai és Szentes birtokos lakói aláírták az Örökváltsági és a legelőelkülönítési szerződést. Ennek értelmében a földesurak átadták a törvényhatóságot (közigazgatást és a jogszolgáltatást), a külső és belső telkeket, az uradalom Szentesen lévő épületeit és mindezek jövedelmét, mindenféle haszonvételt és a birtoklással járó kötelezettségeket. Mindezért Szentes fizet 1000 császári aranyat azonnal, 1 357 072 forintot ezüstben, két részletben. Ez a summa 25 évi földesúri szolgáltatás összege volt.

E rendkívül magas összeg vállalásával Szentes óriási terhet vett magára, évtizedekre eladósítva a várost és lakosait. Általánosságban mégis kimondható, hogy az Örökváltsági szerződés megkötése révén Szentes kiemelkedett az egyre súlyosabb válságba süllyedő hűbéri rendszerből. A város lakosságának gazdasági és társadalmi súlyra legjelentősebb rétege félig szabad paraszti birtokhoz jutott, s a közvetlen feudális szolgáltatások megszűnésével teljes gazdasági erejével birtokának fellendítéséhez láthatott. Nem kellett robotolnia sem személyesen, sem mást küldve maga helyett. A természetbeni szolgáltatások megszűnése kedvező helyzetet teremtett az árutermelő gazdálkodás fejlesztésére. Vagyis kicsiben itt már 1836-ban megvalósult az, ami országos méretekben 1848-ban: kezdetét vehette a dinamikusabb polgári fejlődés. ^[1]

Az oldalon felhasznált források

Irodalom:
[1]Labádi Lajos, A polgárosodás kezdete Szentesen, 170 éves az örökváltsági szerződés
     (http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2006/01_0106/06.htm)

Kép:
Szentes város pecsétje 1832-ben - forrás: internet