Csallány Gábor (Tamási, 1871—Budapest, 1945) régész, múzeumigazgató

A Tolna vármegyei Tamásiban született 1871. május 10-én. Édesapja Csallány Lajos MÁV-hivatalnok, édesanyja Léhner Julianna. Elemi iskoláit Budapesten, majd atyja áthelyezése folytán Bátaszéken végezte. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti Markó utcai katolikus főgimnáziumban kezdte, majd főkalauz apja újabb áthelyezései miatt előbb Károlyvárosban, majd Fiuméban folytatta. Lakhelyváltozásainak köszönhetően jól elsajátította a német, horvát és olasz nyelveket. A gimnázium után Budapesten műszaki és elektrotechnikai tanfolyamokat hallgatott, majd 1890-ben mint műszaki asszisztens az Adriai Tengerhajózási Társaság "Matlekovics" nevű hajóján féléves tengeri utazást tett Dél-Amerikában.

1892 februárjában, 21 éves fiatalemberként került Szentesre, ahol a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatnál nyert alkalmazást, mint műszaki díjnok és telefon-felügyelő. 1894-ben nőül vette özv. Hőnigh Benőné született Csergő Karolinát három gyermekkel. Házasságukból hat gyermek született, összesen tehát kilenc gyermeket nevelt fel és taníttatott ki. 1902-ben a Csongrád Vármegyei Közkórház gondnokává nevezték ki, mely tisztségét 1926-ig, megyei múzeum-igazgatóvá történt kinevezéséig viselte.

Csallány Gábor az Ármentesítő Társulatnál végzett munkája során került kapcsolatba a földből kifordult tárgyakkal, leletekkel, melyek felkeltették érdeklődését. Hamarosan szenvedélyes gyűjtője lett ezeknek. Néhány év elteltével már igen értékes gyűjteményt mondhatott magáénak. Ennek köszönhette, hogy 1895-ben a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója (Hampel József), mint amatőr gyűjtőt, kinevezte helyi megbízottnak. Már ekkor felmerült benne, hogy Csongrád vármegye múltjának feltárásához szervezettebb formában kellene hozzálátni. Kezdeti elképzelései az 1896-os ezredéves évforduló nagyszabású történelmi kiállításai láttán szilárdultak elhatározássá. Ennek lényege az volt, hogy a nagy múltú Csongrád vármegye székhelyén, Szentesen, egy történelmi és régészeti társulatot kell alakítani, mely hivatva lenne a megye területén ásatásokat kezdeményezni és finanszírozni, a szétszórtan lévő régiségeket adományozás vagy vétel útján megszerezni, az összegyűlt anyagot rendszeres múzeumi kiállításban egyesíteni, s mindez által a közönség érdeklődését a történeti és régészeti tudományok iránt felkelteni. Megjegyzendő, hogy ilyen intézmény még nem létezett a megyében.

Az elhatározást hamarosan tett követte. 1897 tavaszán sajtópropagandát indított, részletesen kifejtve egy történelmi társulat létrehozásának szükségességét, s kérve a lakosság támogatását.

Felhívás „Régészeti társulat” alakítására

E czim alatt kaptunk egy rövid czikkecskét, melynek készséggel adunk helyet.
Aligha tévedünk ugyan, ha egy – tisztán kulturális czélra törekvő társulat alakitását a mi áldatlan társadalmi viszonyaink és fenekestől felfordult közállapotaink között oly vállalkozásnak tartjuk, melynek csak a tulvérmes reménység adhat szárnyat, mindazonáltal a magunk részéről szivesen ajánljuk a kezdeményezést a közönség figyelmébe, s őszintén örvendenénk, ha a felhivás, minél szélesebb körben, kellő visszhangra találna és a társulat nemcsak megalakulna, hanem a kitűzött czélt meg is valósithatná.

A felhivás következőleg hangzik:

Azt hiszem, nem én vagyok az első itt Szentesen, a ki szükségét látja egy régészeti társulatnak, mely hivatva lenne Szentes és vidéke régiségeit felkutatni, ásatásokat endezni, régiségeket, érmeket, könyveket és képeket összegyűjteni s azokat a saját Muzeumában elhelyezni, valamint tudományos felolvasásokat tartani.
Alig van vidék Magyarországban, a mely oly gazdag volna régiségekben, mint Csongrádmegye. Képviselve van itt a kőkorszaktól kezdve minden kor.
Minket mindenesetre a honfoglaláskori régiségek, kell hogy érdekeljenek és fő czélunknak is annak kell lenni, hogy ásatásokkal gazdagitsuk emlékeink számát.

Tisztelt uraim és hölgyeim!

Sorakozzunk minél számosabban e hazafias czél zászlaja alá. Van bő anyagunk, mutassuk meg, hogy tudunk és fogunk is tenni, és törekvéseinket siker fogja koronázni.
Aláirni lehet nállam naponta d. e. 8—12, d. u. 2—5-ig az ármentesítő társulat főmérnöki hivatalában.
Tájékozásul megemlítem, hogy az évi tagdij 2 frt lesz.
Szentes 1897. márczius 31-én.
Hazafiui tisztelettel
Csallány Gábor. ^[1]

Első próbálkozását kudarc követte; felhívására senki sem jelentkezett. Kedvét nem veszítette el. Bízva kezdeményezésének nemes céljában, egy aláírási ívvel házról házra, hivatalról hivatalra járva, egyenként kért fel mindenkit, hogy lépjen be a társulatba. Fáradozása eredményeként 160-an aláírták az ívet, köztük a város legtekintélyesebb polgárai. 1897. május 9-én megtartották a Csongrád Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat alakuló közgyűlést, 45 alapító taggal. A megválasztott tisztikarban Csallány Gábor múzeumi őrként kapott helyet.

A rendszeressé váló ásatások mellett Csallány folyamatosan képezte magát: 1899-ben elvégezte a Nemzeti Múzeumban első alkalommal szervezett archeológiai és numizmatikai tanfolyamot, majd részt vett a néprajzi kurzuson is. Ismereteinek gyarapítása céljából évente nagyobb belföldi és külföldi utazásokat tett, mindenütt felkeresve a helyi múzeumokat. A századfordulótól tanulmányai rendszeresen megjelentek az Archeológiai- és a Néprajzi Értesítőben, a Hadtörténelmi Lapokban, s több önálló kiadvánnyal is büszkélkedhetett.

A társulat beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ezt bizonyítja, hogy a tulajdonába került régészeti leletek, történelmi dokumentumok, tárgyak, könyvek száma az alakulástól számított rövid 6 év leforgása alatt 10000-ről 30000 db-ra nőtt. Az anyag rohamos gyarapodásával, értékének növekedésével és nem utolsó sorban a társulat állandó anyagi és helyiséggondjával lehetett összefüggésben, hogy 1906-ban a társulatot egyesületté alakították, kimondva, hogy nyilvános jellegű múzeumának fenntartását a vármegye veszi át. 1926-ban a teljes gyűjteményt - amelynek anyaga ekkor már 100 000 darab felé közeledett - átvette a megye. Ettől kezdve hivatalosan is Csongrád Vármegye Múzeuma néven működött, élén Csallány Gábor örökös igazgatóval.

Utolsó hónapjai életművének, vagyis az általa alapított múzeum menekítésével, megmentésével teltek. Ameddig tehette, kísérte beládázott, féltve őrzött gyűjteményét. Több kitérő után, az ostrom alatt álló Budapesten érte a halál, 1945. január 31-én. ^[2]

Az oldalon felhasznált források
 

Irodalom:
[1] Szentesi Lap 1897. április 4. (adatközlő: Szentesi Levéltár)
[2] Labádi Lajos: A múzeumalapító, Hatvan éve hunyt el Csallány Gábor
      (http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2005/05_0204/06.htm)

Kép:
Csallány Gábor arcképe - forrás: internet