Esze Tamás úttörőcsapat története
A Petőfi Sándor Általános Iskolában az ifjúsági mozgalom terén nevezetes esemény volt, hogy 1947-ben megalakult az intézményben a Gyermekbarátok Országos Egylete és Gyermekmozgalma. Célja a tanulók erkölcsi, szellemi, testi nevelésének elősegítése volt. Még ugyanebben az évben létrejött Kedves Andrásné Borsi Jolán vezetésével 91 taggal az iskolai úttörőcsapat. A fiúk csapata Esze Tamásról, a lányoké Zrínyi Ilonáról kapta a nevét. [1]
A létszám mindkét csapatban gyorsan nőtt, hiszen a régi ifjúsági körök beolvadtak az úttörőcsapatba, mint annak szakosztályai. Ekkor már működött néhány diákcsoport, de mellettük megjelent a Diákkaptár és a Vándordiák Mozgalom. A diákönkormányzat, a szülők és a társadalmi szervek együttműködése a tanítás hatékonyságát is fokozta. Megalakultak a "Pajtás-család"-ok, s készültek a szakpróbákra. Tanulópárok szerveződésével igyekeztek a "Tanulj jobban!" mozgalomban helytállni. Számtalan versenyen, kiránduláson, bemutatón vettek részt már ekkor is az úttörők. Pl.: Jótanulási verseny, makkgyűjtési akció, sportversenyek, néptáncbemutatók stb.
Az 1950-es felügyeleti jegyzőkönyvben az alábbiak olvashatók e korszakról: "Az iskolának 2 úttörőcsapata van. /.../ Az osztályfőnökök, osztályvezetők tevékenyen részt vesznek az úttörők munkájában. A kapcsolat az iskola nevelőtestülete és az úttörőszervezet között jó. Az osztályfőnökök mint rajvezetők működnek.
/.../
Az Ifjúsági Vöröskereszt ebben az évben három tanfolyamot indít. A tanfolyamok célja, hogy a tanulók elsajátítsák a megfelelő egészségügyi ismereteket. Tevékenyen részt vesznek a szervezet tagjai az iskola tisztaságának, rendjének megőrzésében. A taglétszámukat emelni kell. Két énekkar működik az iskolában. Az egyik a zenei tagozat növendékeiből, a másik az iskola felső tagozatából kerül ki. /.../Eredményesen szerepeltek minden nyilvános fellépésükön. Most az Ifjúsági Seregszemlére készülnek." [2]
1957. február 19-től az úttörőcsapat új néven szerepel a nyilvántartásokban: 2109. Sz. Zrínyi Ilona Úttörőcsapat a hivatalos elnevezése. Ekkor a fiú- és a leánycsapatban összesen 110 úttörő és 50 kisdobos tevékenykedett. A mozgalom fő célja a múlt hibáinak feltárása, a tanulók szabadidejének helyes felhasználása, az időjárásnak megfelelő szabadtéri programok szervezése volt. Így jutottak el a tanulók a csapatvezetők, rajvezetők segítségével kerékpártúrákra; ismerkedtek meg a Tiszával, Nagyheggyel, Derekegyházával és a környék egyéb településeivel. Ezeket a kirándulásokat általában bográcsos főzéssel, szakpróbákkal kötötték össze. Természetesen távolabbi helységeket is meglátogattak a kisdobosok és az úttörők, hiszen az országjárásnak régi hagyományai voltak már a Vándordiák-mozgalom keretében is.[3]
Az oldalon felhasznált források
Irodalom:
[1] Beszámoló a szentesi Petőfi utcai ált. isk. frontális látogatásárának tapasztalatairól: 1950. febr. 7.
[2] Beszámoló a szentesi Petőfi utcai ált. isk. frontális látogatásárának tapasztalatairól: 1950. febr. 7.
[3] Kis-Rácz Antalné: A Petőfi Sándor Általános Iskola képes története 1871-2002 -http://www.szentesinfo.hu/petofi/cd/index.htm
Kép:
http://www.szentesinfo.hu/petofi/cd
|