A,Á lexikon : A szentesi régió szerepe a magyar paprikatermesztés történetében |
A szentesi régió szerepe a magyar paprikatermesztés történetében
A magyarországi kertkultúrákkal foglalkozó néprajzi szakirodalom Szentes környékét a legjelentősebb étkezési paprika termesztő térségek között tartja számon. A kezdetek a 18. századig nyúlnak vissza, jóllehet ebben az időszakban a helyi lakosság még csak a fűszerpaprikát ismerte, amelyet a rendelkezésre álló források tanúsága szerint savanyítva is fogyasztott.
A bolgárkertészetek megjelenése azonban alapvető változásokat hozott, mivel korábban ismeretlen, étkezési fajtákat honosítottak meg, amelyek hamar közkedveltté váltak a magyar lakosság körében is. Migrációjuk, elvándorlásuk hátterében elsősorban gazdasági, politikai tényezők rejlettek, amelyek arra késztették a kertészkedéssel foglalkozó népesség jelentős részét, hogy vándorbotot a kezébe véve idegen országokban próbáljon kenyérkereset után nézni. Szentes környékére bevándorlásuk az 1870-es évek közepétől az 1940-es évek végéig tartott.Többségük csak idénymunkát vállalt, ami azt jelentette, hogy a téli hónapokra visszatértek szülőföldjükre. Voltak azonban olyanok is, akik a város határában új hazára leltek. Szentesen és Szegváron ma is élnek leszármazottaik, akik közül említést érdemelnek a Conkov, a Dimitrov, az Ivanov és a Nedelkovics utódok.
A Szentes környékén letelepedő bolgár kertészek száma ugyan nem volt jelentős, ám az általuk alkalmazott és meghonosított termesztési eljárásokkal a magyar lakosság is megismerkedett. A paprikafajták közül a Szopóckit, a Katinkái zöld régebbi formáját, a Kalinkuszit, a Narancspaprikát, a Nagyerőst, a Kiserőst, a Kosszarvát, a Paradicsompaprikát, a Királypaprikát, a Pestenszkit és a Cukorpaprikát termesztették. A kezdeti időszakban a legkeresettebb fajtának a Szopócki számított, a 19-20. század fordulójára azonban a Kalinkuszi kiszorított. A korabeli adatok szerint ekkorra az öntözéses zöldségtermesztésben már a paprika töltötte be a legfontosabb szerepet, majd a két világháború közötti időszakban átvette az egyeduralmat.
A palántaneveléshez szükséges paprikamagokat a melegágyi trágyába dugva előcsíráztatták, és amikor a maghéj már felrepedt, akkor vetették el. Kezdetben a bolgárok gyékényből készített takarókkal dolgoztak, a 19-20. század fordulójától kezdve már melegágyi üvegeket is használtak. A talajbeosztást tavasszal a vízvezető árkok helyének kijelölésével és a köztes terület felásásával, trágyázásával kezdték. A kertnek minden talpalatnyi helyét hasznosították. A bolgárok igyekeztek természetes vízfolyások mellett megtelepedni, amihez a szentesi és a szegvári határ bizonyos részei ideális feltételeket kínáltak. Az öntözővíz kiemelése ún. bolgárkerék (dulap, asma dulap) segítségével történt, amely három részből, egy fából ácsolt, tengely körül forgó kerék kerékből, egy fogaskerékből és az utóbbihoz csatlakoztatott egykarú emelőből állt. A szerkezetet állati erővel, lovakkal működtették. A robbanó- illetve a villanymotorok megjelenése és széleskörű elterjedése forradalmasította az öntözést, hiszen e berendezések nagyobb teljesítményre voltak képesek. A kertészek sajátos kapákat használtak. A nagyméretű, félköríves motikát az öntözőárkok igazításánál alkalmazták, a csapa és a kalisztrija pedig a zöldségek közeinek lazítására szolgált. A kétágú dikellel a szántás után a hantokat munkálták el, de melegágykészítés és trágya behúzás idején is használták. A piaci előkészületek a zöldségfélék szedéséből, tisztításából és csomózásából álltak. A szedéshez félkör alakú, Bulgáriából származó kiskosarat, valamint nagyméretű hátikosarat használtak. A zöldségféléket lovaskocsin szállították, amelynek oldalait deszkákkal magasították. Kezdetben nehézséget jelentett, hogy a vásárlókkal meg kellett ismertetni az új paprikafajtákat, amelyek azonban néhány évtized alatt széles körben ismertté váltak, biztos piacot teremtve ezáltal. Kezdetektől fogva a bolgár kertészekkel társként vagy időszaki munkásként helybeliek is együtt dolgoztak. Hamarosan elsajátították az új termesztési módszereket, majd saját kertészeteket alapítottak. Egyike volt az első magyaroknak Czibulya Ferenc, aki 1875 és 1878 között dolgozott az Úsztatói majorban. 1879-ben Szűcs Jánossal, Orosz Józseffel és Kádár Mihállyal önállóan kezdett kertészkedni, példájukat egyre többen követték. A bolgárkertészetek száma 1914-ig tízre emelkedett, termesztési területük pedig elérte a 35-40 katasztrális holdat. A két világháború között teljesen megszűntek a közösségi kertek, helyüket az egyénileg szerveződő kisüzemek vették át. A termesztési eljárások is jelentős mértékben átalakultak ebben az időszakban. Előtérbe került a koraiságra való törekvés, amely a melegágyi ablakok széleskörű elterjedését eredményezte. 1924 és 1927 között átlag 10 vagon korai zöldséget szállítottak el a városból, 1930-ban pedig már 188 vagont juttattak el a piacra. 1935-ben 619 kat. hold állt kerti művelés alatt, melynek 15%-a volt haszonbéres terület. 80 család számára jelentett a kertészkedés főfoglalkozást, a bérleteken pedig mintegy 700 család termelt zöldséget eladásra. 1942-ben a termelésbe vont terület nagysága már elérte az 570 kat. holdat. A szentesi paprika iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott ebben az időszakban, a fővárosi savanyító üzemek ugyanis rendszeresen vásárolták a helyben megtermelt zöldségeket. A második világháborút követően a zöldségtermesztés jelentősége tovább növekedett, hiszen 1954-ben 890, 1957-ben már 1159 kat. holdon folyt kertészkedés Szentesen.
A Szentes környékén megtelepedő bolgár kertészek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a város a hazai paprikatermesztés egyik központjává vált. Ismereteik, termesztési eljárásaik hamarosan a magyar lakosság körében is elterjedtek. Ennek köszönhetően a kertészkedés számos helybeli családnak nyújtott és nyújt ma is biztos megélhetést. A bolgárok számaránya az összlakossághoz képest elenyészően kevés volt, ám tevékenységüknek köszönhetően a város határában gombamód kezdtek szaporodni a bolgár rendszerű kertészetek. A kertészkedés térhódítását több tényező segítette elő. Az első világháború után megnőtt a zöldségfélék iránti kereslet, a gazdasági világválság pedig a gabonafélék termesztését szorította háttérbe. A helybeli kubikosok közül jó néhányan a földmunkák megszűntével a zöldségtermesztésben találtak biztos megélhetést. Mindezek eredményeként a két világháború közötti időszakban kialakult egy számbelileg egyre inkább gyarapodó, kertészkedésből élő társadalmi réteg, amely sajátos mentalitással rendelkezett.
Az oldalon felhasznált források:
Irodalom:
Mód László: A szentesi régió szerepe a magyar paprikatermesztés történetében - A Zöldség-Gyümölcs Piac és Technológia különszáma. 2012. augusztus
Kép:
|