1. A zöldségtermesztés kezdeti idöszaka 1874-ig   

2. Az öntözéses zöldségtermesztés kifejlődése 1875—1917.

3. A zöldségtermesztés kifejlődésének kora 1918—1944.   

4. A szentesi zöldségtermesztés legújabbkori története 1945-től A Kertészeti Kutató Állomás megalakulásáig

Amikor Szentes és vidéke zöldségtermesztését tárgyaljuk, akkor arról a hagyományos zöldségtermesztő tájról is ejtünk szót, amely európahírű kertészeti növényeiről, zöldségféleségeiről s országunkban legkorábban termi nagy tömegben, kiváló minőségben a friss, koratavaszi, vitamindús, gusztusos zöldségportékát (Szalva 1960). Éléskamrája volt ez mindig az országnak, különösen fővárosunknak, meg az iparvidékeknek valahányszor szűkösebb, ínségesebb esztendő következett. Gondoljunk itt csak a második világháború utáni évekre, amikor a Szentesről származó nagymennyiségű korai friss zöldség valósággal életmentő volt.

A Táj az ország legmelegebb helyén, a tiszántúl déli nagytájában, a középtiszavölgyben terül el. A tavaszi hónapok hőmérséklete itt jóval nagyobb más vidékekénél. Így a korai kiültetést biztosítja. Napfénytartama is több. Ráadásul kitűnők vályogtalajai, de legfőképpen kiterjedt öntözővízhálózata s ez Szentes várost és vidékét az öntözéses kertészetre nagyon alkalmassá teszi (Balázs 1954, Somos 1955, Szalva 1960). A Tisza 55, a Körös 15, legfonosabb vízforrása pedig: a Kurca 40 km hosszúságban hálózza be a vidéket (Cseuz 1957).

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a vidék az ország — mondhatni — legrégebben kialakult öntözéses zöldségtermesztő helye, akkor joggal nevezhetjük Szentest a vidék a hazai kertészet bölcsőjének.

Nehéz kideríteni, hogy ez a bölcső valójában hol és mikor ringott a kezdet kezdetén. A múlt sűrű homálya fedi. Az emlékezés meggyöngült, a veteránok elmentek, a legendák elhaltak, s csak a még itt-ott a pincék rejtett mélyén sárguló okmányok s az unokák unokái mesélnek a múltról, a mának oly fontos gyökeréről. Lebbentsük tehát fel a múlt fátylát csak annyira, hogy a kertészet fejlődésének mérföldköveit megláthassuk.

1. A ZÖLDSÉGTERMESZTÉS KEZDETI IDŐSZAKA 1874-IG

Egyes feljegyzések szerint (Somos 1955) Szentes környékén a zöldségtermesztésnek már a XV. és XVI. században nyomai voltak. Már akkor termesztettek káposztát, babot és lencsét. Ezt bizonyítja az is, hogy a XVI. században a hüvelyesek és a káposzta termékeiből dézsmát is szedtek (Kovacsics 1957).

Zöldségtermesztés a török hódoltság alatt

Az első hiteles bizonyíték a Szentes-vidéki zöldségtermesztésről, a török hódoltság időszakából, a XVI. század derekáról, 1559-ből való (Szalva 1959). Mondhatjuk tehát azt, hogy a szentesi zöldségtermesztés bölcsője ekkor alakult ki.

A nagy török utazó, Evlia Cselebi útleírásaiban is (1661— 1664) találunk utalást. Szerinte abban az időben Csongrádon sok szőlő és kert volt. Ez időszakból egyébként nincsenek írásos adataink. A vidék ugyanis a török, a tatár és a rác csapatok pusztításai következtében elnéptelenedett. A maradék lakosság a nádasokban keresett menedéket. A termesztés szempontjából Csongrád környékén kedvezőbb volt a helyzet, mert a csongrádi vár török őrsége élelmezése érdekében a termesztés biztonsága felett őrködött. A termesztés helyzete csak a zavaros állapotok megszűnte után, a törökök kiűzésével szilárdult meg. Ekkor kezdett ismét a mezőgazdaság, a növénytermesztés ismét talpra állni.

A Harruckern korszak

Harruckern György báró a császári hadsereg élelmezési főbiztosa 1717-ben Szentesre helyezte át hadi élelmezésének központját (Szalva 1959). Ez a mezőgazdasági termesztésre ösztönzőleg hatott, mivel a terményeknek jó piac alakult ki. A vidéket Harruckern telepesekkel benépesítette s ez is növelte a termesztést. Szórványos adatokat már ez időből is találunk a kertészkedésről a „mindszenti panaszlevélben" (Szentesi Levéltár 1724) dézsmaként említve a káposzta, retek, hagyma, hüvelyes zöldség olvasható. Ez az első hiteles írásos adat a XVIIÍ. századból, a Szentes és vidéke kertészeti növényeinek termesztéséről.

Ebben a korszakban, 1772-ben bukkanunk a Tisza-parti öntözés első nyomaira. A levéltári iratból olvasható, hogy a Tiszából öntöztek ”ahol egy kútgémágassal s a hozzávaló rekvisitumokkal vizet mertek" a folyóból (Országos levéltár 1772).

Hamarosan veteményeskertek kezdtek elszaporodni. A helyes telepítési politika segítette a legelők feltörését s így a szentesiek ebben a korszakban már dinnye alá is szántottak, valamint kerteket, káposztaföldeket létesítettek (0. L. 1772). Kerteknek földeket már 1763-ban „árendáltak" (Sz. L. 1763), azaz felkínáltak.

A magyarországi paprikatermesztés első hiteles nyomaira is a vidéken az 1732—1733. években bukkantunk (Szegedi Levéltár, 1732, 1733).

A XVI. század derekán, 1769-ig a vidéken már a következő zöldségfélék neveivel találkozunk: bab, borsó, dinnye, káposzta, petrezselyem, uborka, vöröshagyma, zeller, endivia, cikória, paprika, kelkáposzta, „kallaraba", vörös- vagy spaniolkáposzta, sárgarépa, fűszeres répa, „kartifiol", saláta, torma, fejér- vagyis kerekrépa, retek és ujjastök (Sz. L. 1724—1769, Kiss 1825).

Ezen zöldség legnagyobb részét a termesztők csak saját szükségletükre, esetleg dézsmaként termesztették, leginkább házikertekben, primitív módon. A zöldségfélék árutermesztése tehát akkor még nem volt. Ösztönző erő ez időtájt elsősorban a létfenntartás, az élelmezés házi ellátása.

A zöldségtermesztés helyzete az 1770-es években

A következő évtizedben sem sokat változott a helyzet. Erről tudósít egy 1770-ből származó, az urbárium rendezéséről szóló hivatalos irat is (Harruckner Levéltár 1770) amely a következőket mondja:
„Gyümölcsös és komlós kertek nincsenek, káposztaföldek némely gazdaság szőlőskertjében találtatnak, veteményes zöldséget termelő helyek is csak némelyek vannak házaknál magok mindamennyi szükségekre valók, de külső földön olyanok nem találtatnak."

Ez azért volt így, mert az akkori állapotok a külső földeken való kiterjedtebb kertészkedésnek még nem kedveztek. A terület nagyrésze ugyanis időnként víz alá került, főként a Tisza, Kurca, Veker, Kórógy és Kontra partjai mellékén. — A földművelés is egészen kezdetleges volt. Egynyomásos gazdálkodás folyt. A mostoha körülmények és a kedvezőtlen termesztésmód, továbbá a rossz értékesítési lehetőségek (a rossz és bizonytalan utak miatt) hátrányosan befolyásolták a zöldségfélék árutermesztését. Ennek ellenére a veteményeskertek létesítése házaknál egyre nagyobb jelentőségű, különösképp a házi szükséglet ellátására, így pl. az 1780-as években Szegváron 6—10 ház kivételével minden háznál volt összesen 20 holdnyi házikert.

A kertészségek kialakulása

Szentes város és a táj zöldségtermesztésének további jelentős fejlődése volt a kertészségek, az első közösségi társulások megalakulása és működése. Ezek voltak az első kezdetleges, de már szervezett formában működő, sőt kereskedelmi célt is szolgáló árutermesztők.

A kertészségek zöme dohánytermesztéssel foglalkozott, de emellett zöldséget is termesztettek. Újabb kutatásaink szerint, azonban voltak külön zöldséget termesztő kertészségek is. 1794-ben a kertészségek létszáma már több ezerre növekedett. Jelentősebbek voltak a tési, felgyői, kórógyszentgyörgyi, a csanyi, a dongéri és a baksi kertészség (Sz. L. 1763—). A kertészségek a XIX. század derekára idejüket múlták és feloszlottak.

A XVIII. század vége felé a zöldségfélék is egyre nagyobb tért hódítottak a kereskedelemben s tömegesen kerültek Szentesen a piacra. A XIX. század első éveiből valók a burgonyatermesztés első írásos adatai is (Sz. L. 1803).
A XVIII. században tehát Szentes környékén már majdnem minden ma ismert zöldségfélét termesztettek. A zöldség ekkor már kereskedelmi áru is s ez nagyban előrevitte termesztését.

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
Dr. Szalva Péter: Szentes és vidéke zöldségtermesztésének kifejlődése, jelenlegi helyzete és jövője (Szentes, 1969.)

Kép:
Szentesi kertészek - forrás: Lantos Imre
Evlia Cselebi - forrás: internet
Harruckern János György Báró - forrás: internet
Dohányfűzés az alföldön - forrás: intrenet