A,Á lexikon : A szentesi zöldségtermesztés története - 02 rész |
A szentesi zöldségtermesztés története - 02 rész
1. A zöldségtermesztés kezdeti idöszaka 1874-ig
2. Az öntözéses zöldségtermesztés kifejlődése 1875—1917.
3. A zöldségtermesztés kifejlődésének kora 1918—1944.
4. A szentesi zöldségtermesztés legújabbkori története 1945-től A Kertészeti Kutató Állomás megalakulásáig
A mai értelemben vett zöldségtermesztés korszaka, kutatásaink alapján, a bolgárok megjelenésével kezdődött. A város és a táj termesztésének története szempontjából az 1875. évet éppen ezért döntő jeletőségűnek kell mondanunk. Ekkor kezdődött az a fejlődési folyamat, amely Szentest és vidékét országos jelentőségű zöldségtermesztő tájjá alakította át.
2. AZ ÖNTÖZÉSES ZÖLDSÉGTERMESZTÉS KIFEJLŐDÉSE 1875—1917
A bolgár időszak
A bolgárok 1875-ben, Károlyi gróf „Úsztató" nevű majorjában, Szegvárott létesítették, mintegy 30 holdon, az első kertet (Szalva 1959).
A XIX. század második felében kezdtek elvándorolni a bolgárkertészek a környező államokba, így hazánkba is, ahol jobb megélhetést és biztosabb pénzszerzési lehetőséget reméltek, mint hazájukban. Fejlettebb kertészkedési tudásukat, az ősi, valószínűen közelkeleti hatásra kialakult öntözéses zöldségtermesztést, jobban tudták a dúsabb körülmények között gyümölcsöztetni (Szalva 1959).
Azokban az időkben hazánkban országszerte még csak egészen kezdetleges zöldségtermesztést folytattak. Szórványosan, a főúri igényeket kielégítő, un. „kastély-kertekben" ugyan fejlettebb volt már a kertészkedés, de ez sokáig elszigetelt maradt. A folyvást vagyonosodó és tőkében gyarapodó városi polgári lakosság körében mindinkább növekedett az igény a zöldséglélék iránt és emiatt nagy kereslet keletkezett. Az áruhiány mindinkább jelentkezett. Oka a külterjes kertészkedés, a szakértelem és a tőke hiánya volt.
Ezt a kedvező helyzetet használták ki a bevándorolt bolgárok. Kiváló volt a talaj, a víz-adottság, volt kereslet is, s versenytárs nem akadt. Busás jövedelemre tehettek szert s a hatóság is támogatta tevékenységüket. Egymásután létesültek tehát a bolgárkertek.
Sikerük titka, a konjukturális helyzeten kívül, elsősorban sajátos öntözéses, nagy fizikai megerőltetést kívánó és jólszervezett termesztésmódjukban rejlett. Istállótrágyával fűtött melegágyat használtak, kezdetben üveg nélkül (pálcás melegágynak nevezték). Mindez jó volt, mert koraiságra versenytárs híján nem kellett törekedniük. Később melegágyi ablak alatt nevelték a palántákat (Szalva 1959). Erre a korszakra jellemző a vízkivételi szerkezet: a jellegzetes bolgárkerék. Öntözőrendszerünk a fiterás (táblás) módszer, valamint a bolgárkertészkedéstől elválaszthatatlan földbeállító és árasztó, művelő és cipelő módja az embernyúzó nagykapa és hátikas használata. A piaci termesztésre köztesként kis területen sokféle növényt termesztettek. Jellemző továbbá a szinte emberfölötti, verejtékes munkájuk: nappal az igényesebb növényeket gondozták, éjjel a nagylevelűeket kapálták, jóformán alig pihentek. Ültetni későn ültettek, s mélyen kapáltak. Monokultúrás termesztést folytattak, tavaszi szántásban. Saját maguk árusítottak a piacokon is. A szintén rájuk jellemző ekhós szekérrel járták az utakat, mentek a piacokra.
A bolgárok munkaközösséget alkottak. Ezek a mai termelőszövetkezetekre emlékeztetnek. A társaság tagjai „kauciót" tettek le s tervszerű munkamegosztással dolgoztak. Az elszámolást „rovás-fákkal" végezték, egymás iránti teljes bizalommal. Nagyon becsületesek voltak. Rendkívül sovány koszton és egyszerűen éltek; vöröshagyma, só, hagymaszár-leves volt a rendes napi étkezésükben. A téli hónapokban hazamentek hazájukba s vitték magukkal a csengő aranyakat.
A magyar bolgárkertészkedés időszaka
A magyarok között a bolgárkertészkedés sokáig lenézett foglalkozás volt. Nehezen terjedt köztük. A termesztési mód rendkívüli jövedelmezősége azonban nagy vonzóerőnek bizonyult. Lassan a hagyományos külterjes termesztéshez való ragaszkodás felengedett.
Az első magyar bolgárkertész Czibulya Ferenc volt (Szalva 1959), aki az első szentes vidéki bolgárkertben, alapításától kezdve, mint „dekás" dolgozott. Öt követte Orosz József, Szűcs János, Csentes János, Katona Ferenc, Kádár Mihály, majd a többi úttörő: Lantos József, Sipos László, B. Molnár Péter és még sokan mások.
Az első verseny
Az újabb korszakra jellemző a bolgárkertészek és a magyar követők közti érdekharc. Végeredményében ez fejlesztette tovább Szentesnek és vidékének zöldségtermesztését. Verseny alakult ki a piacért. Most már érdemes volt koraiasságra törekedni. Így biztosabban elkelt az áru. Jobban felhasználták tehát a melegágyi ablakot. A magyar „bolgárkertészek" egyébként terményeik, termesztési módjuk, piacozásuk tekintetében megegyeztek a bolgárkertészekkel. Náluk is bolgárkerék, nagykapa, hátikas, ekhósszekér, monokultúra, nehéz, verejtékes, éjt nappala tevő munka volt jellemző. A magyarok törekedtek most már a bolgárkertészeket kiszorítani a piacról. A magyaroknál is a társas kertek voltak a jellemzők, de az egyéniség megtartása mellett.
A kertészkedés magyar úttörői szép és nagy munkát végeztek a különböző zöldségnövények: a paprika, a paradicsom stb. megismertetésében és elterjedésében. 1908-ban történt innen a paprika első kivitele Bécsbe. Látjuk tehát, hogy a táj magyar kertészei erősödni kezdtek. A bolgár termesztési módot kifejlesztették, egyes kevésbé ismert zöldségféléket meghonosítottak, megismertettek a magyar és külföldi vásárlókkal
Az oldalon felhasznált források:
Irodalom:
Dr. Szalva Péter: Szentes és vidéke zöldségtermesztésének kifejlődése, jelenlegi helyzete és jövője (Szentes, 1969.)
Kép:
Szentesi kertészek - forrás: Lantos Imre
Bolgár-kerék rajza - forrás: Csongrád megye kertészeti tájainak feldolgozása (1971)
Czibulya Ferenc arcképe - forrás: Csongrád megye kertészeti tájainak feldolgozása (1971)
|