Szentes város a II. világháború utolsó évében

1944 nyár közepére a szovjet csapatok elérték a Kárpátok előterét, a magyar Alföld keleti régióját pedig már közvetlen veszély fenyegette, ezért a kormányzó a Bodrog és a Tisza folyó vonalától keletre eső országrész élére hadműveleti kormánybiztost állított, és a régiót az 1500/1944.sz. kormányrendelettel hadműveleti területté nyilvánította. Tekintettel arra, hogy hazánk nehéz- és hadiipara döntően Budapest és környéke, valamint a Dunántúl jelentősebb iparterületei köré összpontosult, az ország légterét védelmező repülőalakulatokat is itt vonták össze.

A Dunától keletre elterülő országrész szinte teljesen légvédelem nélkül maradt, így Szentes közelében az egyetlen védett objektumnál, a csongrádi vasúti hídnál például csak két darab légvédelmi gépágyú volt elhelyezve. Szentes korabeli kiemelkedő jelentőségét fejlett mezőgazdaságának, a Tiszán átívelő vasúti-, és közforgalmi hídnak, valamint közigazgatási központ mivoltának köszönhette. A tárgyalt korszakban ugyanis Szentes városa volt Csongrád megye székhelye. Nyilvánvaló volt, hogy a hazánk felett átrepülő angol, amerikai bombázók, a kevésbé veszélyeztetett terület fölött, a vadászrepülő bázisoktól távol keresték repülő útjukat, ráadásul az alföldi folyók kiváló navigációs segédletként működtek számukra.

A Honi Hadsereg légi úton történő ellátásának tervei

1944 tavaszának végén az emigráns lengyelek már minden idegszálukkal a Varsóban kirobbantandó felkelés megtervezésére koncentráltak. Ügy tervezték, hogy a megszállt Lengyelországban tevékenykedő Honi Hadsereg (AK-Armija Krajowa) felszerelését és folyamatos ellátását többek között légi úton biztosítják. Ezt, azaz a „visszavágó terv" (Plan Odwet) kidolgozását a Lengyelországból frissen érkezett Stanislaw Tatár tábornok személyesen felügyelte, a tervezés során azonban nem vették figyelembe Jan Jazwinski őrnagy véleményét, pedig ő már több mint három éve irányította a lengyel ellenállók légi utánpótlásának műveleteit, valamint mellőzték a hasonló műveletekben bázisul szolgáló fő olaszországi repülőteret. 1944 júniusában a honi lengyeleket 12 titkos üzenetben tájékoztatták a hadmüvelet részleteiről (bevetések napja, útvonala, jelzések, rakomány, stb.), a lengyelországi főparancsnokság pedig számos javítást eszközölt az eredeti tervekben, ezen kívül mind a lengyelországi, mind a londoni főparancsnokság elfogadta, hogy a front helyzetének változásaihoz igazodva, folyamatosan egyeztetni fogják a részleteket.

A terv gyakorlati megvalósítása nagymértékben függött a hadműveletben résztvevő repülőgépek és személyzetük állapotától. Amikor Bór Komorowski tábornok, az AK lengyelországi főparancsnoka értesítette Londont arról a döntéséről, hogy megindítja a harcot Varsó felszabadításáért, az egyetlen folyamatos légi segítségnyújtásra alkalmas lengyel egység a No. 1586 Polish Special Duties Flight (1586. Különleges Rendeltetésű Alakulat, parancsnoka Eugeniusz Arciuszkiewicz, századjele a „GR") volt, amely ekkoriban a brit vezénylés alatt lévő egységek közül az egyik leggyengébb teljesítményi mutatóval bírt.

A brindisi repülőtéren állomásozó, lengyel parancsnokság alatt működő alakulat repülő személyzetének állománya annyira lecsökkent 1944 nyarára, hogy már a felszámolása és más egységbe történő beolvasztása is felmerült. A brit Royal Air Force (RAF) alatt szolgáló Polish Air Force (PAF), amely gyakorlatilag a háború előtti Lengyel Légierő jogutódja lett volna, erős nyomást gyakorolt a britekre, hogy az 1586-osokat egy tipikus RAF század szintjére töltsék fel, azonban mind a személyzet, mind a gépállomány tekintetében súlyos utánpótlási nehézségek mutatkoztak. Jazwinski őrnagy már április óta folyamatosan kérte Tatár tábornokot, hogy próbálja elérni a briteknél a létszám növelését, és szerezzenek be a meglévő gépállománynál alkalmasabb B-24 Liberator típusú repülőgépeket. A helyzetet tovább nehezítette az, hogy Tatár tábornok nem értette meg és nem fogadta el a brit pihentetési és felváltási rendszert, amelynek az lett az eredménye, hogy a brit repülősöktől eltérően a lengyelek gyakorlatilag a végkimerülésig, pihenőidő nélkül repültek egész nyáron, amely mind a személyi állományt, mind a gépeket kifacsarta. Az emigráns Sosnkowski tábornok 1944. május 10-i kérése az volt, hogy az egyik legtapasztaltabb lengyel egységet, a 300. bombázó repülő századot irányítsák át Dél-Olaszországba. A RAF Bombázó Parancsnokságának ellenvetése miatt ez nem teljesült, azonban annyit sikerült kiharcolni, hogy a legtapasztaltabb pilótáit mégis az 1586-osokhoz helyezték át.

Az oldalon felhasznált források

Irodalom:
"Elestek a dícsőség mezején..." Egy lengyel Halifax tragédiája Szentesen, 1944. augusztus 2. - Szentes 2013.