H - lexikon : Hojcsi Pál (Hódmezővásárhely, 1929 — Szentes, 2008) középiskolai igazgató |
Hojcsi Pál (Hódmezővásárhely, 1929 — Szentes, 2008) középiskolai igazgató
Hódmezővásárhelyről indult, soha nem szakadt el városától, de ugyanolyan szeretettel kötődött a második otthonául választott Szenteshez is. Vásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnáziumban nagy tanáregyéniségek tanították, akik példaképeivé váltak, élete végéig sokat mesélt róluk.
A szegedi egyetemen végzett földrajz—történelem szakon. A diploma megszerzése után került a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba. Főleg földrajzot tanított, és már kezdő tanár korában is tartott ismeretterjesztő előadásokat.
Nagyon szeretett tanítani, legszívesebben reggeltől estig a katedrán állt. Nem véletlen, hogy hamar felfigyeltek rá, és ő lett a megyei földrajz szakfelügyelő.
1968-tól nevezték ki az akkori Közgazdasági Technikum igazgatójának. 22 évig volt az iskola munkájának meghatározó egyénisége. Büszke volt arra, hogy ő indította el a közgében az egészségügyi képzést.
Az iskola népszerűségét mutatja, hogy Hojcsi Pál intézményében négyszeres-ötszörös volt a túljelentkezés. Mindig hangoztatta, hogy az ő munkáját a kiváló tantestület alapozta meg.
Ragaszkodott ahhoz, hogy a tanárok vállaljanak vizsgaelnöki megbízásokat is, így is népszerűsítve iskolánkat. Ő is megtett mindent ennek érdekében, jó kapcsolatot alakított ki a szentesi nagyvállalatok és a kórház vezetőivel, a város meghatározó egyéniségeivel.
Kollégái, tanítványai és a szülők szerették.
Felettesei is elismerték munkáját, a művelődés és oktatás területén végzett kiemelkedő tevékenységéért több kitüntetést kapott.
Milyen volt Hojcsi Pál mint ember? Ha egy szóval akarnánk jellemezni: sokoldalú. Fontos szerepet töltött be az ÁFÉSZ (a jelenlegi Hunor Coop Zrt.) és több civil szervezet tevékenységében. Elvállalta a TIT szentesi szervezetének titkári, majd elnöki posztját. Nagyon szeretett utazni, gyakran vállalt idegenvezetői feladatot is. A kulturális életben is tevékenykedett, a Közművelődési Tanács elnöke volt. Nagyon szeretett nyüzsögni, valaki azt mondta róla: „nem tud úgy elindulni a városba, hogy Hojcsi Pál alakja valahol fel ne tűnne".
Részt vett a város szinte minden rendezvényén.
Egyénisége, műveltsége, embersége sorsformáló szerepet játszott az ifjúság életében. Olyan képességgel is rendelkezett, amivel kevesen: közösséget formált a tantestületből. Kirándulásokat szervezett, közös programokkal színesítette a hétköznapokat.
Képes volt arra, hogy a borús, szürke hétfő reggeleken mosolyt csaljon az arcokra. Elmondott egy viccet, anekdotát, megdicsérte a kollégák ruháját, frizuráját, érdeklődött hogylétük felől. Szállóigévé lett mondásait a régi tanárok és diákok mai is idézik.
Családi élete is példás volt, büszke volt lányára és unokájára, gyakran mesélt róluk. A leírtak is bizonyítják, hogy Hojcsi Pál igazgató úr embersége, műveltsége, tanári tevékenysége sok száz diák életét befolyásolta és alakította.
Ars poeticáját Szent-Györgyi Albert szavaival lehetne összegezni:
„Légy hű önmagodhoz. Ez azt jelenti, hogy: fejleszd ki magadban mindazt a képességet, szépet és jót, amit a természet adott, fejleszd ki a legmagasabb fokig. Így lehat az ember hű hazájához, emberi mivoltához, az emberiséghez. Ne hagyjad magad eltéríteni attól, amit jónak és helyesnek tartasz, semmiféle földi hatalom vagy fenyegetés által." - ezek a szavak egy igazi tanár szellemiségét tükrözik.
Az oldalon felhasznált források:
Irodalom:
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2013-11-15.
Kép:
Hojcsi Pál arcképe - forrás: internet
Szentes Városért kitüntetés átvétele - forrás: internet
|