Népi iparművész lett a bútorfestő
Mikulásra népi iparművész címet érdemelt ki Kovács Ivánné. A szentesi népi bútorfestő számára december 5-én ítélte oda eddigi szakmai tevékenysége legnagyobb elismerését a Hagyományok Háza.
Évente kétszer ül össze a fővárosban a bizottság, hogy szigorú kritériumok figyelembe vételével odaítélje a pályázóknak a népi iparművész titulust. Több éves folyamatos zsűriztetéssel, és meghatározott számú A és B kategóriás termékekkel lehet megpályázni a szakmai előrelépést. Önéletrajzába belevette díjait, s magángyűjteményét is. Úgy értesült, egyhangú volt a bizottság döntése.
Első munkája 2000-ben született, egy bútorfestő erdélyi lánytól leste el az alapokat. Újabban előszerettel alkalmaz hartai motívumokat kelengyésládáin, zsámolyán, ezeket idén vitte zsűriztetni. Beleszeretett a hartai színvilágba, véleménye szerint ez illik leginkább a mai lakáskörnyezetbe, bár idén megtanulta a sárközi bútorfestést, tavaly pedig belekóstolt a templomi mennyezetkazetta festésbe is. Láthattuk portékáival a megyeházi adventi vásárban és a Művészetek Háza karácsonyi vásárán is, utóbbi eseményen előadást is tartott a kötények történetéről. Nem készít kifejezetten karácsonyi termékeket, vásárlói inkább a praktikumot keresik díszes tárgyaiban: díszgömbök, gyertyatartó mellett szivardobozt, kínálóüveget is vettek tőle most a fenyőfa alá.
(darók)
|