|
A szentesi csipke története 2. rész
A KEZDET
 Szentesen a csipkekészítés történelme az 1936/37-es évtől számítódik. Előtte azonban ismerkedjünk meg a csipkekészítés hazai előzményeivel, a halasi csipke rövid történetével.
Az 1930-as évek közepére a magyar Alföldön a halasi csipke már újra a virágkorát élte, aminek előzménye volt, hogy a századfordulón, és a század első évtizedeiben országos mozgalom indult a zene, és a tánc mellett a magyar népi kultúra tárgyi emlékanyagának felkutatására. A cél egy új, a nemzeti jellegű népművészet szellemétől és ornamentikájától áthatott iparművészet létrehozása volt. A kutatásnak pedig fontos gazdasági szempontjává vált a nehéz körülmények között élő falusi lányok és asszonyok háziipari foglalkoztatása. Ezekben az években Halason Dékáni Árpád (1861-1931) gimnáziumi rajztanár tanítványaival együtt lelkes néprajzi (népművészeti) gyűjtőmunkát végzett. 1902-ben a Magyar Iparművészeti Társulat tagjaként kiállítással egybekötött előadást tartott a magyar stílusú csipkéről, ami eredeti magyar mintákkal, eredeti új technikával készült. A minták nagy részét halasi gyűjtései felhasználásával tervezte. A kivite lezést a kezdetek idején elsősorban édesanyja és sógornője végezte. Később tervező, és kivitelező társat is talált a halasi születésű Markovits Máriában (1885-1954), aki külföldi tanulmányai során számos olasz és németalföldi csipkeöltési technikát is elsajátított. Finom csipkéi, amelyeket női fehérneművarró műhelyében hat, majd rövidesen tizenkét földműves lány bevonásával készített és használt fel, a velencei vagy a brüsszeli csipkékhez hasonlítottak. 1903-ban Csipkevarró műhelyt rendezett be Halason Dékáni is. Tervezésében az itt dolgozó parasztlányok és aszszonyok olyan csipkéket készítettek, amelyeken a népi motívumok mellett különféle történeti stíluselemek, vagy a századforduló szecessziós jellemzői érvényesültek. 1906-ban aztán Dékánit Budapest re helyezték. Ezután Markovits Mária egyedül vezette tovább Halason a munkát. A világhírre szert tett halasi csipke fejlődését azonban a húszas évek közepén bekövetkezett gazdasági válság egy időre megbénította. Megfogyatkoztak a kiállítások, a megrendelések. A kiváló asszony már csakegyedül, vagy egy-két lánnyal tudott dolgozni. A harmincas évek elején aztán a művelődés, a gazdaságpolitika, az idegenforgalom, ill. a kivitel szempontjából újra jelentősnek bizonyult a sajátos magyar művészeti termékek között a halasi csipke is. 1933-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron, 1934-ben pedig a brüsszeli csipke múzeumban arattak nagy sikert termékeik. 1935-ben Halason a piacképes népművészeti értékek előállítására ünnepélyesen megnyitották a Csipkeházat. Három év múlva már száz főre emelkedett az állandóan itt dolgozók száma, ezért új épületrészre volt szükség. 1939-ben a fennállása 500. évfordulóját ünneplő Kiskunhalas városát világhírű csipkéiről "magyar Brüsszel"-nek nevezte el a sajtó. Azonban a halasi csipke további fejlődését megakadályozta az akkor kirobbanó második világháború.
Csipketörténelem
Az oldalon felhasznált források:
Irodalom:
Paksi Márta: A szentesi csike története (megjelent: 2004-2005. Városi Visszhang)
Videó.
Csipketörténelem: http://www.youtube.com/watch?v=xJmWy9pgXIc
Kép:
Az Iperművészeti iskola csipkeverő tanfolyama / forrás: www.huszadikszazad.hu
Halasi csipke / forrás: http://hungarikum.info.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szentesen a csipkekészítés történelme az 1936/37-es évtől számítódik. Előtte azonban ismerkedjünk meg a csipkekészítés hazai előzményeivel, a halasi csipke rövid történetével. 
lezést a kezdetek idején elsősorban édesanyja és sógornője végezte. Később tervező, és kivitelező társat is talált a halasi születésű Markovits Máriában (1885-1954), aki külföldi tanulmányai során számos olasz és németalföldi csipkeöltési technikát is elsajátított. Finom csipkéi, amelyeket női fehérneművarró műhelyében hat, majd rövidesen tizenkét földműves lány bevonásával készített és használt fel, a velencei vagy a brüsszeli csipkékhez hasonlítottak. 1903-ban Csipkevarró műhelyt rendezett be Halason Dékáni is. Tervezésében az itt dolgozó parasztlányok és aszszonyok olyan csipkéket készítettek, amelyeken a népi motívumok mellett különféle történeti stíluselemek, vagy a századforduló szecessziós jellemzői érvényesültek. 1906-ban aztán Dékánit Budapest re helyezték. Ezután Markovits Mária egyedül vezette tovább Halason a munkát. A világhírre szert tett halasi csipke fejlődését azonban a húszas évek közepén bekövetkezett gazdasági válság egy időre megbénította. Megfogyatkoztak a kiállítások, a megrendelések. A kiváló asszony már csakegyedül, vagy egy-két lánnyal tudott dolgozni. A harmincas évek elején aztán a művelődés, a gazdaságpolitika, az idegenforgalom, ill. a kivitel szempontjából újra jelentősnek bizonyult a sajátos magyar művészeti termékek között a halasi csipke is. 1933-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron, 1934-ben pedig a brüsszeli csipke múzeumban arattak nagy sikert termékeik. 1935-ben Halason a piacképes népművészeti értékek előállítására ünnepélyesen megnyitották a Csipkeházat. Három év múlva már száz főre emelkedett az állandóan itt dolgozók száma, ezért új épületrészre volt szükség. 1939-ben a fennállása 500. évfordulóját ünneplő Kiskunhalas városát világhírű csipkéiről "magyar Brüsszel"-nek nevezte el a sajtó. Azonban a halasi csipke további fejlődését megakadályozta az akkor kirobbanó második világháború. 
