A SZENTESI CSIPKE

TÖRÖK ISTVÁNNÉ Lakos  Etelka (1921— 2004),  csipkeverői munkásságát hatalmas fotóalbum őrzi. Etelka elsősorban terítőket, ruha kiegészítőket, gallérokat, kitlizőket készített, gombostűi, orsói segítségével. A csipkeverést is 1936/37-ben a szentesi tanfolyamon tanulta. Mivel ezt akkor kereső foglalkozásként nem sikerült megtartania, gyors- és gépírást tanult, majd  35 éven át tisztviselőként dolgozott. A csipkeveréssel nyugdíjba vonulását követően,   1977-től tudott   csak foglalkozni. Szabadidejében eladásra, ajándékozásra és saját kedvtelésére készített csipkéket. 1996-ban a Koszta József Múzeumnak ajándékozta  Szentes csipkéből készített címerét, amely napjainkban a Péter Pál Polgárházban tekinthető meg. Munkáival számos kiállításon vett részt   Budapesten, Vásárhelyen, Szegeden, Makón és  Szentesen. Ezeket a Népi Iparművészeti Tanács Bíráló Bizottsága   népi iparművészeti termékeknek  te. A szentesi csipke történelmét napjainkban   a hetven évvel ezelőtti tanfolyam egykori tanítványai közül - tudomásunk szerint - már csak ketten, VERES GÁBORNÉ Vass Terézia (1922) és RUPASZOV FERENCNÉ Hubert Margit (1923) „írják". Veres Gábornénak több önálló  kiállítása volt csipkékből és hímzésekből Szentesen. Rendszeresen kézimunkázott, eladásra is dolgozott . Csipkéiért a pestiek és a külföldiek, elsősorban németek, adtak leginkább pénzt. Sok-sok apró terítőt készített. Régen, amikor „gipszcsizmában volt a lába", és édesanyja mindennel ellátta, készítette el az egyetlen, kb. 40 cm átmérőjű nagy vert csipke terítőjét. Hosszabb ideje van annak, hogy a pihenést választja a nagy figyelmet, ügyességet igénylő csipkeverő munka helyett.

Rupaszov Ferencné is emlékszik arra, hogy a szentesi hatalmas vihar, s az ezt követő nehéz helyzet idején 60 fő tanulta a városházán a csipkeverés tudományát. A tanfolyam befejezésekor munkájuk alapján vizsgáztatták le őket. Ezután nem mindannyian tartottak ki a csipkekészítés mellett. Hubert   Margit is ezután tanulta ki a női szabó szakmát, de mellette esténként a Svájcból érkezett cémából készített megrendelésre csipkéket. Emlékszik, hogy a Tóth József utcában lakó Kozák Margit által lemért cérnával nagyon spórolnia kellett hogy a kért terméket el tudja belőle készíteni. Nagy örömére   ezzel a munkával havonként 50-60 pengővel tudta segíteni öt gyermeket nevelő szegény szüleit. A csipkeverést később is folyta tta. Svácba, Angliába, Ausztráliába  is eljutottak gallérjai, ruhabetétei, képei. Ezek  fő motívumai közé tartoztak a pillék, lepkék. Néhány évvel ezelőtt színes cérnákból készítette el a szentesi címert. Ezt a képet önállóan tervezte, naponta 4-4 óra munkával egy hónap alatt készítette el.

A jelenleg Sopronban élő, de szüleihez rendszeresen hazalátogató  Barta Edit mesélte, hogy néhány évvel ezelőtt Török  Istvánné Etelka utolsó tanítványaként több csipkét is készített. A másik vállalkozó kedvű  hölgy  Demeter Erzsébet, aki 2004-bn kezdte el tanulni Rupaszov Ferencné Gita néninél a vert csipke készítés  rejtelmeit. Büszkén mutatta, milyen szépen halad a „tanulócsíkkal", amihez „csak" hat orsó váltogatásának sorrendjére kell figyelnie.  A sokféle csipkekészítési technika között van olyan is, amelyhez egy darab gyufásdoboztető nagyságú „kis szerszámocska" kell amit ma Szentesen özv. SZÉCSI ANDRÁSNÉ  tud  a legügyesebben művelni. Katika nagyocska leányként  az  1960-as évek elején egyetlen egy este tanulta meg a hajócsipke készítés alapjait a Sziléziából származó özv. Saile  Károlyné Rózsi néni tanárnőtől. A frivolitás csipke készítéséhez  rugalmas anyagból, az alakjára utalva ún. „hajócska"  szükséges. Erre csavarja  fel a  készítendő  munkadarabnak megfelelő vastagságú, 60-as, 80-as vagy  100-as horgolócérnát. A cérnából először a mintának megfelelő számú,  ün.  „kettős csomót" készíti el: A kettős csomók összekapcsolásából lesz a „pikó". Ezekből alakulnak aztán ki a különböző csillagocskák, virágocskák, majd a terítő. Szécsiné szerint a hajócsipke készítése aprólékos, nagy  figyelmet igénylő, de az  alkotás igaz örömét nyújtó  munka. Szívesen vállal tanítványokat, bár a jelentkezőnek  tudnia kell, hogy e mellett a  kézimunka mellett nem lehet  tévét nézni, hiszen munka  közben a minta alapján folyamatösan számolni kell. Tévesztés esetén legtöbbször  nem lehet elbontani a hibás  részt. Ilyenkor csak az olló segít! Hosszú gyakorlat kell ahhoz is, hogy  valaki  önálló  mintát is tudjon készíteni. Szécsiné legtöbbször ajándékozásra, kiállításokra készítette és készíti jelenleg is teritőit. Néhány éve tagja a Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház népművészeti szakkörének. Véleménye szerint a helyi és környékbeli kiállítások mellett nagyobb propagandát érdemelne kézimunkáik bemutatása, népszerűsítése. Úgy gondolja, hogy ehhez az   interneten a „Kézművesek Európában" portált is fel lehetne használni. Alkotásaikat  itt ők is közkinccsé tehetnék, s ezáltal új szakmai, baráti és üzleti kapcsolatokra lelhetnének mindannyian, akik napjainkban a hagyományos tárgyi  díszítőművészet szentesi szerelmesei.

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
Paksi Márta: A szentesi csike története (megjelent: 2004-2005. Városi Visszhang)

Kép:
Bodrits István: Szentesi alkotóművészek - 1997. Szentes
Szemerédi Endréné: A Szentesi Művelődési Központ Díszítőművész körének 30. születésnapjára - 2010. Szentess