A városkép részei napjainkban a díszesen faragott kopjafák, melyeknek felállítása az 1989-es rendszerváltás után terjedt el. Szentesen is található több ilyen,valamire emlékező vagy emlékeztető kopjafa. Hogyan válhatott az eredetileg református temetői sírjelből mára a nemzeti identitást, egy közösség egybetartozását és tájmegjelölő funkciót is kifejező jelkép?

Városunkban az elmúlt két évszázadban különböző gazdasági és társadalmi okokból folyamatosan változtak a sírjelek. Az 1870-es évekig karcsú szárú, négyszög keresztmetszetű, geometrikus díszítőelemekkel ékesített kopjafát és „kigombozott“ fejfát használtak. Az követően a helybeli bognárok nyolcszögletes metszetű fejfát kezdtek készíteni. A 19. század végén és a 20. század elején sok gombosfát faragtak, az 1920-30-as években már alig. A gombosfákat készítő 19. század végi bognárok neve elfelejtődött mára. Az utolsó névről ismert szentesi fejfafaragó bognár Erdőháti Nagy Ferenc (1881-1959), aki a ma látható példányok jó részét készítette. A következő generációba tartozó Nagy Bálint (1907-1992) bognármester már csak néhány gombosfát faragott – olvasható  Szakál Aurél tanulmányában, amely kísérletet tesz arra, hogy összefoglalja a kopjafák szentesi múltját.

Az írás sorra veszi azokat a szentesi temetőket, amelyekben fejfák találhatók. Ezek a város keleti részén helyezkednek el. A fejfák száma a Hékédi temetőben 35, a Szeder temetőben kb. 100, a Közép temetőben 834, az Evangélikus temetőben 10, az Alsó református temetőben kb. 100. Így a szentesi temetőkben 1991-ben több mint ezer faragott fejfa, illetve fejfa csonkja volt.

A gombosfa földbe ásott része és az ezt követő feliratos rész fölött találhatók a faragott díszítőelemek. Az utóbbi években ismét állítanak népi iparművészeti jellegű faragott fejfákat a helyi temetőkben, még a katolikusban is. Mód László néprajzkutató a Város a Kurca parton című kiadványban leírja: szokás volt a sírjeleket különböző színűre festeni, ami szimbolikus jelentést közvetített. A 19. század elején az erőszakos halállal elhaltak fejfáit vörösre, a fiatalokéit pedig világoskékre festették.

A kopjafának egy közösség életében szimbolikus jelentősége volt, egyfajta térkijelölő szerepet is betöltöttek, ez igaz az emlékművekre is. A néprajzkutató számára izgalmas a folyamat, hogyan távolodott el valamikori funkciójától a kopjafaállítás. L. Juhász Ilona A sírjeltől a nemzeti szimbólumig című tanulmányában éppen ennek jár utána. A fejfáknak a történelmi múlttal való öszszekötése a 20. elejére vezet vissza, ekkor a magyar közvéleményben gyökeret vert az a nézet, hogy a kopjafaállítás a magyarok egyik ősi szokásának az újjáéledése. Nemzeti szimbólummá vált, és mind gyakrabban jelent meg temetőkön kívül is. Hazánkban először a hetvenes években, a mohácsi csata tömegsírjai fölé állítottak kopjafákat. 1988-ban pedig egy ellenzéki csoport az '56-os áldozatok jeltelen sírjait jelölte meg ilyen módon a 301-es parcellában.

Különösen érdekes, ha az eredetileg protestáns sírjel egy katolikus iskola udvarán tűnik fel. A Szent Erzsébetiskolában éppen ez történt, az intézmény 100 éves jubileumának és a 240 éve Szentesen elindult katolikus képzésnek állítva emléket. Horváth Sándor fafaragó alkotása a legutóbbi, vagy mondhatnánk, legifjabb kopjafa a városban, hiszen tavaly novemberben, az Erzsé-bet Napok alkalmával avatta fel Kiss-Rigó László megyés püspök. A rajta látható faragott jelképek – szőlőfürt és kereszt – a katolikus egyház szimbólumait hordozzák. A kopjafa felső részén kapott helyet az évfordulóra emlékeztető évszám: 1912-2012. Az alkotót az alapanyag fajtája is jelentősen befolyásolta, hiszen a művész választása egy közel százesztendős tölgyfára esett, éreztetvén, hogy csak egy ilyen idős tölgy képes a száz éves felirat méltó hordozására – tájékoztatott Siposné Miskolczi Gyöngyi igazgató.

Szintén 2013-ban került helyére, a református nagytemplom melletti parkosított területre Szentes Város Fúvószenekarának az elhunyt zenésztársaik emlékére állított kopjafája. Kulbert György a munkájába hangjegyeket is belefaragott.

Időben visszafelé pár évet, de térben csak pár métert kell tenni, és máris szorosan egymás mellett, békességben, szintén a nagytemplom szomszédságában látható két faragott emlékmű, a szentesi kisgazdák által 1989-ben, mellette az önkormányzat által 2006-ban állított, az '56-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő kopjafái, ahol október 23-án városi megemlékezéseket tartanak.

Lovagi cselekedetként is volt példa Szentesen kopjafaállításra, sőt  lovag szentpáli Imre Károly a saját kezével faragott kopjafát a második világháború idején a nagytőkei úton elesett vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc királyi páncélos hadnagynak állítva emléket. Imre Károly a kopjafát azon a helyen képzelte el, ahol a hadnagy a harckocsizó társainak fedezéket nyújtva, lemészárlásáig hősiesen védte a közeli hidat és a harci járművét.

A kopjafa motívumai tükrözik az elhunyt személyiségét. A tulipán a születés jelképe, de benne van Szent András keresztje és a betlehemi csillag, amely a hit és önfeláldozás szimbólumaként üzen a jövőnek.