Régi újságok lapozgatása közben gyakran találunk mára már megmosolyogtató történeteket.  Az Alföldi Újság 1936-ban megjelent számában piacos emberek perlekedéséről olvashattak a lap vásárlói.

Egyik közeli helység piacán történt. Két szentesi árus, egy asszony meg egy férfi, valami kézikosár miatt összekülönböztek egymással, a férfi nem akarta kiadni a kosarat az asszonynak.

Az asszony rendőrhöz fordult.

— Kérem biztos úr — mondotta mérgesen — ez a csoze nem akarja ideadni a garabolyomat. Tessék mán szólni neki…

A rendőr a furcsa, sose halott szavakra gondolkodóba esett. Tudvalevő, hogy a >>csoze<< is meg a >>garaboly<< szó is eredeti szentesi kifejezés, a >>csoze<< szót Szentesen kívül sehol a világon nem használják, nem is ismerik a jelentését.

A rendőr így okoskodott: Ez az asszony, alighanem azt a kakast követeli, amelyikre olyan buzgón mutogat. Ez rendben is volna. De ki az a Csoze?...  Ez meg alighanem a neve lesz a férfinek, biztosan így hívják. No, majd mingyárt meglátjuk…

Elébe állta férfinek.

— Hallja Csoze úr! — Szólt rá erélyesen — mért nem adja azt a garabolyt, vagy micsodát ennek az asszonynak?!...

A férfi pillanatra meghökkent az indokolatlan megszólításon, aztán a szeme közé nézett a fiatal rendőrnek.

— Hallja biztos úr!... én nem vagyok csoze…

— Hát kicsoda?

— Borsos a becsületes nevem — vagy ehhez hasonló nevet mondott — de semmi esetre se csoze!...

Lassan kiderült a félreértés, ami a szentesi >>csoze<< szó körül keletkezett. Az asszony is visszakapta a garabolyát, a vidéki rendőr is megtanulta a csoze szó jelentését, így aztán minden rendbe jött.

(Szerkesztői megjegyzés: A hagyomány szerint a lengyel származású Rambovszky vendéglős a reggeli nyitáskor a Zöldkoszorú körül ácsorgó, lézengő naplopókat azzal köszöntötte, hogy: - No co jest? (Na, mi van? Mi kéne?) Majd némi alkalmi munka után (söprögetés, hordógurgatás), meginvitálta őket egy ingyen sörre, vagy fröccsre. A helyiek ezt a gyakran hallott "üdvözlést" magyarították "csoze"-ra, az ingyenélő naplopók megjelölésére alkalmazva.)