| A,Á lexikon : Alföldi életképek 01. - Krumplicukor - Kaczur István (1956) |
Alföldi életképek 01. - Krumplicukor - Kaczur István (1956)
ÍRÁSOK, TANULMÁNYOK 
Suttyó koromban nagyon sok gondot okozott énnekem az, amit az istenről tanítottak. Nem tudtam eldönteni, kit szeressek jobban, kit tartsak jobbnak és nagyobbnak, istent vagy édesanyámat? Mert a tanító néni meg az olvasókönyv azt magyarázták minduntalan, hogy a jó isten mindenható, mindent látó, egyengeti az utamat, óv a rossztól, bajtól, segít, ha jót akarok. Számomra akkoriban az volt a legnagyobb rossz, ha éhes voltam és ettől a rossztól nem az isten óvott meg, hanem édesanyám.
Ennek alapján talán egyszerű lett volna eldöntenem nagy kérdésemet, de nem lehetett, mert ha bajban voltunk, anyám mindig az istent hívta segítségül. Gyakran hívogatta. És abból, hogy édesapám nem lett beteg a kubikon, meg abból, hogy a tyúk meg a disznó nem döglött meg, arra a meggyőződésre jutottam, hogy segített az isten. Bár sohasem kaptam rajta. Tíz esztendő kocorászott el a fejem fölött, mikor egy véletlen eldöntötte bennem a nagy kérdőjelet.
Akkor történt, amikor Szentlászlóban szolgáltam Szentes alatt. Nyár volt. Cséplőzúgást, árpaport meg acatpelyhet hozott a tikkasztó szél. Gazdámhoz éppen akkor állt be a gép, mikor javában osztogatta részemre a >>prémiumot<< eszembe se jut már, miért.
A cséplőmunkások megsajnálhattak. Megajándékozott ki-ki, amivel éppen tudott. Egyik szóval, másik simogatással, megint másik almával. Egy jóasszony - anyámhoz hasonlított - csillogó nikkel pénzt bogozott ki a zsebkendője sarkából, azt adta nekem. Ragyogó 50 fillérest, amit nem éppen kevésre becsült a pengős világ. Mindjárt tudtam, hogy krumplicukrot veszek a pénzen.
Nagyon szerettem a krumplicukrot. Ha kaptam, a kezembe vettem egy darabot, gyengéden a fogamhoz nyomtam és reszelgettem, gyalulgattam, míg csak el nem kopott. Végtelenül szerettem a krumplicukrot. csak édesanyámat jobban. Elhatároztam, hogy néki veszek majd krumplicukrot az én nagy vagyonomért.
Édesanyám mindig vásárolt nékem krumplicukrot, amikor a havi, egy napos tisztálkodási szabadságról visszaindultam a tanyára. Tíz fillér árán vett. Én most egyszerre Ötvenért veszek!
Nem volt nyugtom. Különféle terveket szőttem, hogy ezt is, azt is venni kéne édesanyámnak, de végül mindig a krumplicukornál kötöttem ki. Hajnalonként vele ébredtem, este vele köszöntem el a csillagoktól és vele álmodtam. A krumplicukorral. Szép nagydarab, fehér krumplicukrot vittem édesanyámnak, akkorát, hogy majd leszakadt tőle a tarisznyám. Pedig a tarisznyát vízhatlan ponyvából varrta édesapám.
Másnap, az álmom után el is határoztam, hogy az ajándékot, nem a tarisznyában viszem, nehogy leszakadjon. Inkább kérek majd papírt Győri nénitől. Ő volt a boltos.
Arra is gondoltam, úgy adom majd át a krumplicukrot, hogy sokan lássák, különösen Tarnóczi Jóska, meg Pataki Palkó, a szomszéd gyerekek. Biztosra vettem, hogy ők sohasem vesznek 50 fillér áru krumplicukrot ajándékba, mert nincs annyi pénzük. Hadd lássák, hogy énnekem van. Mert én kapok a szolgálatomért.
Elérkezett a nap, amikor gazdám a boltba küldött. Vagy három kilométernyire a tanyától, oda, ahol a szarvasi, meg a szentmártoni kövesút találkozik. Nem az úton mentem, hanem keresztül, tarlón, kukoricán, toronyiránt. A gazdám pénzét a tarisznyában vittem, az enyémet a markomban. Azzal köszönök majd be a boltba, hogy kérek 50 fillérért krumplicukrot - gondoltam. És megmagyarázom Győri néninek, hogy édesanyámnak viszem ajándékba, mert szombaton este megyek haza.
Öröm dobbant a szívembe, hiszen melyik, gyermek nem örül az édesanyjának? Örül valamennyi. És ilyenkor végtelen nagy szeretettel öleli az anyját minden gyermek. Én is anyám keblére bújtam volna szívesen, de messzire volt tőlem. Csak álltam a tarlón, fájó szívvel és kutató szemekkel vizsgáltam a tanyákat övező akácosok távolba vesző lombjait. Tálán meg akartam látni a mi utcánkat, fehérfalú kis házunkat. Honvágy fojtogatta a torkomat, s hirtelenül felmásztam egy árpavontató tetejére, hátha legalább a templom tornyát látnám, amelyiktől nem messzire ott van édesanyám. Hm - jutott eszembe - nem is gondolja, hogy milyen hatalmas krumplicukrot veszek néki mindjárt.
Megláttam a tornyot. A szentesi református templom messzire pirosló toronykupoláját és akkorát sóhajtottam, majd lebillentem a figyelő helyről. S ekkor egy pillanatig azt hittem, a torony üzent. Valami megpendült mellettem tisztán, hallhatóan.
Álomba szőtt pénzem, a ragyogó Ötven filléres csúszott a földre. Édesanyámnak szánt ajándékom ára. Napestig kerestem, nem találtam. Aligha sírt annyit tízesztendős kisbéres, mint amennyit én akkor sírtam visszafelé menet S mindig csak egyre gondoltam: nem lett meg a pénz nem tehettem jót édesanyámmal pedig imádkoztam.
Imádkoztam még azután sokszor. De úgy, mint azelőtt, soha többé. Mindig eszembe jutott a krumplicukor, és nem tudtam megérteni, miért nem jött akkor az isten segíteni. Hiszen olyan jó voltam és olyan jót akartam, mint soha sem azelőtt! Mégsem segített.
Édesanyám éppen olyan szeretettel fogadott szombaton, mintha vettem volna néki krumplicukrot. Gyermekfejem akkor döntötte el, ki a nagyobb.
Megjelent: (1956. augusztus 19. Viharsarok)
Adatlap létrehozása 2016. október 16.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
