A jobbágysorból indult ifjú a Debreceni Református Kollégiumban tanult, majd lelkészi képesítést szerzett. 1795-től 1798-ig a vésztői népiskola rektora volt, majd 1798–1799-ben a jenai egyetem előadásait hallgatta. Több éves tanulmányútja során végigjárta Csehország, Németország és Ausztria tudományos intézeteit. A hívó szóra hazatér, s 54 éven át megbecsült lelkipásztora a szentesi eklézsiának. Ezzel párhuzamosan 1835-től Csongrád vármegye táblabírájaként, 1836-tól a békés–bánáti református egyházmegye espereseként és iskolai felügyelőként is tevékenykedett. Közéleti szolgálatát 1814-től Csongrád vármegye táblabírájaként is végezte.

A szentesi szolgálata alatt építtette fel a mai iskola és templom elődjét, illetve a ma is álló parókiát. Az iskolásoknak, nőknek, férfiaknak praktikus jó tankönyveket írt. A mindennapi életben is folyamatosan kutatja a fejlődés lehetőségét. A zsuppal fedett, gyakran utcasornyira leégett házak oltalmára a honosította meg Szentesen a cserépfedést. Ő tanította meg a szentesieket a korai zöldségtermesztésre, mely most is nemzetközi hírű. Ő tervezte az első magyarországi vasekét. Érdeklődése a múltra is kiterjedt. Könyvet írt a magyar nép egykori életéről, megírta a szentesi református egyház, majd a békés - bánáti egyházmegye történetét.
1839-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, három év múlva a Magyar Természettudományos Társaság rendes tagjává választotta. Tevékeny része volt abban, hogy Szentes városa 1837-ben a jobbágyságból örökváltság - fizetéssel felszabadult.

A Szentesi Református Ekklézsia Históriája egyik szerzője. A Takács Edit főlevéltáros munkája nyomán közzétett forráskiadványban az 1765 és 1825 közötti események az ő kézírásával lettek megörökítve.

Mindezeken túl jelentős volt pedagógusi tevékenysége is. A 19. század első évtizedeiben széles körben használták az általa írt református népiskolai tankönyveket, de ismeretterjesztő és oktatófüzeteket írt a földművesek és a nők számára is.

Eredményekben gazdag életének 81. esztendejében halt meg. Családján kívül Szentes népe, az egyház és társadalom országos közössége gyászolta.

SZENTESI EMLÉKEZETE

• az 1853. március 29-i temetésén elhangzottakat - köztük értékes életrajzi adalékokkal - még az évben kinyomtatták
• síremléke a Központi református - Szeder - temetőben található
• az Egyház Zoó János rajztanárral (ifj. Kiss Bálint festőművész tanítványával) megfestette életnagyságú portréját, amelynek ünnepélyes leleplezésére 1881. október 23-án került sor az egyháztanács termében
• a város 1906-ban utcát nevezett el róla (előző neve: Templom utca)
• a Szentesi Református Általános Iskola 1993-ban felvette a nevét
• Tiszteletére 1997 tavaszán az iskola dísztermének falán emléktáblát avattak.
• 2001-ben a főlépcsőházban került elhelyezésre fia édesapjáról készített olajfestményének hü másolata. 2003-ban egykori lakóháza falán emléktáblát avatott Szentes város Önkormányzata és a Szentes-Nagytemplomi Református Egyházközség. ^[1]
   

LEXIKON

Szentes népének életéről igen érdekes és nagy értékű tudósítást birunk a XIX. század elejéről, Kiss Bálint református lelkipásztor följegyzéseiben, amelyek valósággal szemeink elé állítják az akkori Szentes népének életét, szokásait. Nem volna teljes ez a történet, ha ezeket a dolgokat ide be nem iktatnók, annál is inkább, mert ezekből az időkből egész Magyarország népéletéről hasonló terjedelmes és részletes tudósítás semmiféle könyvben nem maradt fön. Lehetőleg egész terjedelmében s eredeti szövegében adjuk ezeket a tudósitásokat a következőkben: ^[2] TOVÁBB>>>

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
[1] http://www.kissbalint.hu/iskola/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=93
     http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_Bálint_(lelkész)
[2] Sima László - Szentes város története (1914) XXIV. fej. 384-414 old.

Kép:
Kiss Bálint arcképe festmény részlet (Zoó János 1991.) forrás- Internet