A Szentesi Élet 1986. decemberi száma adott hírt arról, hogy az Árpád Tsz hékédi üzemegységében egy öreg tanyaépületet emléktáblával jelöltek meg, amellyel az ősi tiszai — kurcai átkelőhely emlékét szeretné városunk megőrizni. A tanya valószínűleg az utolsó vámház volt, amely az átkelőhelyet vigyázta.

A XX. században a felsőjárási csordás lakott benne, és a legöregebbek Bikaakol néven ismerték. Az öreg épületet az Árpád Tsz raktárként használta, de féltve őrizte, mert a legalább kétszáz évet sejtető falak védelmét fontosnak tartotta.

Az emléktáblán két földrajzi név szerepel, mely öszszetartozott a XX. századig: a bődi rév és a kurcai átkelő. A nagy múltú bődi rév ott volt, ahol a tiszai strandra vezető rampa és az ártéri kövesút van. „Bőd (Böld) tiszai révhely, amelynek vámját I. Géza 1075-ben a garamszentbenedeki apátságnak adta.. Szerepelteti Anonymus is a honfoglalás történetében." (Győrffy György: az Arpádkori Magyarország történelmi földrajza 892. o.)

A bődi rév nevét a Tisza jobb partján álló Bőd, Böld nevű középkori településről kapta. A falu „ .. . a mai csongrádi határ Kilences nevű pusztáján állott, azon a magas földháton, ahol a vasúti vonal a Holt-Tisza melé lekanyarul. Egy vörös kereszt áll itt, mint egy síremlék az elpusztult falunak." (Sima László: Szentes története 149. o.) „...temploma közvetlenül a Tisza partján állt." (Kovalovszky Júlia: Régészeti adatok Szentes környékének történetéhez.)

A falut a kivonuló törökök égették fel 1686-ban. A falu emlékét őrző kereszt már régóta nincs meg, sorsáról semmit sem tudnak az ottlakók. A Tisza jobb oldalán viszont a volt átkelőhelynél, a gáton kívül áll egy talapzat, amelyen Nepomuki Szent János szobra volt. (Nepomuki Szent János a halászok és vízimolnárok pártfogója, védőszentje volt, de a folyók közelében is sokfelé állítottak neki szobrot. (A szobor a második világháborúban elpusztult, pedig még emlékeztethetett volna bennünket a fontos helyre.)

A bődi rév akkor veszítette el a jelentőségét, amikor 1903-ban átadták a forgalomnak a tiszai közútivasúti hidat. A kurcai átkelő, amelyet együtt adományozott I. Géza a bődi révvel a garamszentbenedeki apátságnak 1075-ben, már 1883-tól megszűnt révhely lenni, mert a város és a Kucori-csárda közötti csongrádi út szakaszát kikövezték, és a bődi réven átkelők a városba vezető úton közlekedtek. (A Kucori-csárda a bődi rév mellett volt, nem messzire a mai Kucori-őrháztól.)

Nyíri Antal nyelvészprofesszor, aki Szentes szülötte, a következőket irta az átkelőkről: a bődi révvel egykorú átkelőhely volt a kurcai vám, melyhez a bődi révtől egyenes út vitt, ezt az utat ma is vámházi gátnak nevezik. A kurcai vámház a mai bikaakolnál még most is megvan: kanfarú (lecsapott végű), nádtetős, öreg épület ez, a felsőpárti öregek ma is vámháznak hívják. Ma is olyan állapotában van, ahogy vámházként használták." (Nyíri Antal : A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai). Nyíri Antal professzor, aki a táblát felavatta, az 1940-es évek állapotát írta le tanulmányaiban. A vámház épülete megőrizte eredeti formáját napjainkig. Lényegesnek tartotta a város megjelölni azt a helyet is, hiszen századunkig az utak a kurcai átkelőhelyről kiindulva ÉK-nek és DK-nek vittek tovább a mocsaras, lápos vidék kiemelkedő hátjain, hosszan elnyúló magas partjain.

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
Zsíros Katalin: Hol volt a bődi rév? (Szentesi Élet, 1986. 12. szám)