T - lexikon : Tth Jzsef (Szentes, 1823 – Budapest, 1870) magyar sznsz. |
Tth Jzsef (Szentes, 1823 – Budapest, 1870) magyar sznsz.
ARCKPCSARNOK
Tth Jzsef (Szentes, 1823 – Budapest, 1870) magyar sznsz.
desapja tmrmesterknt dolgozott. Az elemi iskolt Szentesen vgezte, majd Hdmezvsrhelyen s Kecskemten jrt gimnziumba. Papnak kszlt, noha desapja jogszi plyra sznta. Hatodikos gimnazista volt, midn egyik tanrtl a potikai elmenetelnek jutalmakppen megkapta a Voltaire: Tankrd c. drmjt. Ennek a drmnak dnt szerepe volt abban, hogy az ifj Tth Jzsef elktelezze magt a sznszmestersg irnt.
1839-ben apjval Pestre utazott, hogy nekikezdhessen jogi tanulmnyainak. Az ifj azonban ideje tlnyomrszt a Nemzeti Sznhzban tlttte, eleinte mint statiszta dolgozott, ksbb mr kisebb szerepeket is adtak neki.
1841-ben mr Miskolcon dolgozott, utna tzen ven keresztl vidken jtszott. Fellpett Szatmron, Kolozsvrott s Gyrben. A Nemzeti Sznhzban is sznpadra lpett 1844-ben, 1845-ben s 1847-ben. 1850-ben kapott vgleges szerzdst. Petfivel is ismeretsgbe kerlt pesti vendgszereplse sorn. 1846-ban megnslt, felesgl vette egyik plyatrsnjt, Kovcsy Mrit, aki egy tekintlyes pesti gyvdnek volt a lenya. Hzassgukbl hrom gyermek szletett, egy leny s kt fi. Egyikket Jkaik kereszteltk. (A kisebbik fiuk, Tth Imre (1857-1928) 1908-tl 1917-ig volt a Nemzeti Sznhz igazgatja.)
Tth Jzsef honvd nkntesnek jelentkezett 1848-ban. Kossuthtl parancsot kapott 1849 jlius-augusztusban llami pnzeknek az aradi vrban trtn szlltsra.
Hamarosan visszatrt a sznpadra. nkpzssel foglalkozott, megtanulta a nmet, a francia s az angol nyelveket. tjai sorn ezen npek sznjtkait is megismerte. Fordtott Shakespeare-drmkat, s sajt sznmveket is rt.
Alaktsairl korabeli kritikk alapjn kitnik, hogy Tth Jzsef korszaknak meghatroz sznsze volt.
Srja a Kerepesi ti temetben tallhat.
SZENTESI MEGEMLKEZSEK
1885. Tth Jzsef-emlktbla
2013. Kruzslicz Pl: "Nzztek az lmot jtszom" - knyv
Az oldalon felhasznlt forrsok
Irodalom:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tth_Jzsef_(sznsz,_1823-1870)
Adatlap ltrehozsa 2015. Mdostva: 2016. mrcius 13.
|